pipulka

2014. május 9., péntek

Bernecebaráti

Ezek a képek nagyrészt fenn voltak a régi blogomon, de most álljanak itt is, mert szeretném sok szeretettel küldeni őket Icának!

2014. május 7., szerda

száműzetésem harminchetedik esztendejében
a negyedik hónapban a huszonnegyedik napon
mikor nem jöttél el az alkonyattal és a késő estével sem
becsuktam az ablakot
bezártam az ajtót
elpakoltam terítéked
mint harminchét esztendeje minden áldott éjjel
visszaöntöttem az üvegbe a kitöltött bort
majd levetettem az ünneplőt
s álltam fehéren világítva a sötétben
hagyva hadd szivárogjon át bőrömön a hűség
s világítson
világítson
hogy fényénél legyen erőm másnap is megteríteni
bort tölteni
ünneplőbe öltözni
és várakozni a harminchetedik év negyedik hónapjának
huszonötödik napján is
remélve hogy ébren talál majd a beteljesülés
ha a feltárult ajtóban végül megjelensz

2014. május 4., vasárnap

Egy igaz ember

Hogy milyen egy jó lelkipásztor? Azt hiszem sok mindent fel lehetne sorolni.
Számomra István mindenesetre ilyen. Ahogy Kati mamát hallgatja, aki meg szeretett volna vele valamit osztani istentisztelet után, sokat elárul. És Ő mindenkit így hallgat. Fáradhatatlan a szeretetben. :-)

Mátyás B. Ferenc

az anyám szép volt
nem előszobáztatták
Isten fogadta -

2014. május 3., szombat

Lóga lába, lóga

Ma kemény szolgálatban vettem részt: madárfészket őriztünk.
Eleinte hűvös volt az idő, kissé átfáztunk, de aztán lassan kimelegedett.
Az erőtfeszítő munkában gyakran törölgettem a homlokom, ugyanis ha kisütött a nap ki kellett másznom a hálózsákból, ha beborult, vissza kellett bújnom. :-D Közben hatalmas izommunkával a könyvben is lapoznom kellett néha, aztán meg nem is beszélve az evésről, ivásról, pisilni járásról.
Rengeteg felbőszült kirándulót kellett erőszakkal visszatartanunk a vándorsolyóm fészkének megközelítésétől. De tartottuk a frontot férfiasan.
Közben alig bírtam szakítani kis időt egy-két kép elkészítésére.

Pipulka fészket őriz

Távcső halmaz

Már Katicivel is megfigyeltük a Mecsekben, hogy nincs egyetlen levél sem a fákon, amin ne lenne lyuk. No ezek a lyukak azóta csak szaporodtak, valami fertelmes hernyójárás zajlik az erdőben, tényleg nem találni ép falevelet. Ráadásul ezek a folyton falatozó hernyók, folyton kakálnak is. Úgyhogy heverészésünk közben állandóan esőcsepegéshez hasonló hangot hallottunk. Kicsit fura volt belegondolni, hogy egyhuzamban potyog ránk a szar, de ez volt az igazság. :-) Minden telis teli volt az apró fekete ürülékkel.

Délután 4 körül aztán jött egy sötétebb felhő, úgy döntöttünk hát, ideje befejezni a szolgálatot.
Még megnéztünk egy felújított menedékházat, ami valóban gyönyörű és hiperszuper kinézetű, de tök üresen tátongott a négy napos hétvége ellenére is. Gondolom nem az egyszerű bakancsosokhoz szabták az árakat, vagy ki tudja. De jó sokat költhettek rá, az egyszer biztos. Hát most ott díszeleg az erdő közepén hatalmas üvegablakaival, fa bútoraival, mint valami wellness központ vendégek nélkül.
Hazafelé, már a falu határában álló panziónál jártunk (blogtalisok, tudjátok a mi kulcsosházunkkal átellenben), mikor szembe jött egy motoros, le is állt mellettünk. Egyenruhában volt, de csak akkor tudtuk beazonosítani a természetőrt, mikor kihámozta magát a ruháiból. Az eset kísértetiesen hasonlított egy régi esetre, ami ugyanitt játszódott le, csak akkor a motoros természetőr hámozkodás közben becsípte egy cipzárba a szakállát, mi meg röhögve figyeltük. Kobak még babakocsiban kalimpált akkoriban.
De ez a természetőr nem az a természetőr volt, hanem egy másik, aki nagyon fura fickó, sose tudtam kiigazodni rajta. Az első találkozáskor magázott, de én rögtön mondtam, jaj, ne máár, tegeződjünk. Amúgyis csak pár év korkülönbség van köztünk. De ő nem foglalkozva a kérésemmel, továbbra is kategorikusan magázott. Baromi hülyén éreztem magam, nem tudtam hová tenni. Megalázónak tartja, hogy leereszkedjen hozzám, vagy urizál, vagy mi a fittyfene?? Többedik kérésre sem változott a helyzet, úgyhogy az az érdekes dolog alakult ki, hogy ő magázott, én meg tegeztem.
Nem tudom, most mi lelte, de leugrott a motorról, hogy meghív minket valamire, már indult is a panzió felé.
-A fiatalasszonynak egy kólát?-nézett be a terepjáró ablakán.
-Nem iszom kólát.
-Akkor mit iszik?
-Forrásvizet.
-Mint a madárka? (no ezzel legalább akaratlanul is ráhibázott)
Eltűnt az épületben, mire Éva gyorsan kiszállt a kocsiból:
-Na nekem ehhez nincs kedvem, megyek gyalog tovább. Nem jössz?
-De itt a csomó cuccom, azt nem tudom gyalog haza cipelni.
Meg hát Petit se akartam cserben hagyni.
Éva lelécelt, mi meg már láttuk is, hogy jön az ipse két sörrel, meg még valamivel a kezében.
-Tessék a kóla helyett hoztam nyalókát-tolt elém a fa asztalon egy jégkrémet.
Nyalóka, ja. Hirtelen mozdulattal visszatoltam:
-Nem eszem meg, ha nem tegeződünk!
Igen jó kedve lehetett, mert tíz év után megtört a jég.
Aztán ment a szó a szokásos mindenféléről. Politikáról, a Nemzeti Park és az erdészet közti állandó háborúskodásokról, a fatelepítéseiről, amit ő csinál, hogy majd ha az öregotthonban lesz tudjon új gumit venni a tolószékére (legalábbis így mondta), a felújított menedékházról. Érdekes módon a fészekről nem tudott, amitől jöttünk, pedig az ő területén van. Csodálkozott is. Viszont felvilágosított minket, hogy a környéken található pár fekete nyárfa különleges példány, mert annyira el vannak szigetelve, hogy nem tudtak megfertőződni, nincsenek hibridek.
-Elmondjam hol vannak? Na figyeljetek, na figyeljetek!
Aztán azt is elmondta, na figyeljünk, na figyeljünk, hogy hol vert tanyát a hód. És azt is megtudtuk, hogy a tölgyfák okos fák, mert két hajtást hoznak, s ha az elsőt le is eszik a hernyók, ott a második.
-Miért, a többi fa tehet róla, hogy nem olyan?-kérdeztem furcsán.
-Nem tehet.
-Akkor ők miért buták?
No mindegy. Szóval beszélgettünk, vagyis inkább ő beszélt, pedig Peti barátomnak is van jó kis mondogatója, de most még ő sem jutott igazán szóhoz. Én meg főképp nem.
Egyszer már hangosan felröhögtem, mert olyan tudálékosan magyarázott, hogy nem bírtam tovább.
Már indulni készülődött, mikor hirtelen ki tudja miért, tán magyarázkodni akart miért tart az úton arrafelé, amerre tart, vagy csak dicsekedni akart, vagy hirtelen érzelgős állapotba került, bár nem voltunk soha vele valami bizalmas viszonyban, de ezt bökte ki:
-Én meg vénségemre megkergültem.
Csak néztünk rá kérdőn.
-Szerelembe estem.
Hűha! Na tessék! Azt tudtam, hogy elég szoknyavadász, de hogy szerelembe essen, no ez újdonság volt.
-Egy bájos fiatal hölgy, most hozzá megyek.
-És hány éves az a fiatal hölgy?-kíváncsiskodtam.
-Negyven.
-Jah, azt hittem huszonöt vagy ilyesmi.
-Ááá, 53 éves vagyok, olyat már nem kapok.
S mielőtt további információkhoz jutottunk volna, felpattant a motorjára és elszáguldott a bájos fiatal hölgy felé.
No hát így volt. Becsszó, nem hazudok. :-)

2014. május 2., péntek

Szabad péntek, szabad szombat, szabad szappanozni

Szappanozás helyett ugyan mosódióval-gesztenyével és mosószódával raktam be egy-egy mosást, aztán kivonultam a kertbe. Még egy darabkám mindig nincs felásva, sajnos csak keveset tudok egyszerre, mert vagy a hátam, vagy a csuklóm fájdul meg. Egyszer egy rohamásással tettem sok hónapi pihenőbe a kezem, úgyhogy igyekszem vigyázni. De a kert másik felében már kinn van a retek, répa, petrezselyem, hagyma, saláta, kapor.
A maradékba kerülnek a palánták, amiket reményeim szerint idén is kapok majd innen onnan. Ha nem, hát az itt-ott maguktól kikelt kis paradicsomokat fogom majd átmenteni a megfelelő helyre.
A krizantémjaimat is cserepekbe ültettem, igaz még soha nem sikerült egyik évben sem szép bokrokat nevelni, de nem egykönnyen adom fel. A retekkel is így voltam évekig. Kikelt szépen, aztán nekilódult és rögtön magba ment. DE tavaly!! Olyan fantasztikus retkeim lettek, hogy alig hittem el. És nem fásodott, már hatalmasak volt, még akkor is lehetett szedni. Kíváncsi vagyok az ideire. Lehet, csak egyszer volt Budán kutyavásár.
Délután ötre kinyúltam, úgyhogy felvonultam a házi magaslesbe. Már régebben felvonszoltam a szivacsot és a hálózsákot, s tegnap kicsit kijavítgattam a szőlővesszőből font korlátjait is.
Nagyon szeretek itt fenn kuksolni. Kicsit úgy érzem magam, mintha a világ felett lebegnék megbújva, alattam zajlik az élet, a szomszédok kertészkednek, füvet nyírnak, beszélgetnek, a gyerekek kiabálnak, játszanak. Én pedig lapulok, mintha senki nem tudná, hogy ott vagyok, felülemelkedem a hétköznapokon, nézem az eget, süttetem magam a napocskával, s néha a közelemben rászáll az öreg, kiszáradt almafa ágára egy cinke. Egész közel. Csak egy idő után jön rá, hogy ott vagyok, s akkor tovább repül.
Most fölvittem a hegymászós könyvet is.
Íme egy jópofa részlet belőle. Pakisztánban vagyunk, útban a Nanga Parbat felé:

"Ahogy a helyiek a high-tech azenállal felszerelt külföldieket, mi a teherhordóinkat bámultuk csodálkozva. Összes felszerelésük az öntött gumicipő, vékony vászonruha, felpöndörített oldalú kerek gyapjúkalap és egy nagy kendő volt. Igaz, a kendő több funkciót is ellátott, ebben tárolták a négynapos útra hozott élelmüket, azaz néhány lepényt. Ebbe burkolóztak mikor megálltunk pihenni. Este pedig, míg mi pehelyhálózsákjainkba bújtunk be, a hordárok a kendővel takarózva, a puszta földön tértek nyugovóra. Mindezt látva a hegymászó egyszerűen hülyének érezte magát főzőivel, energiaszeleteivel, sátraival, matracaival, pehely kabátjaival, és néha úgy tűnt, hasonlóan vélekednek rólunk a hordárok is. "

Haiku

Tisztán ragyog a
hold. Hunyt szemmel muzsikál
frakkban a tücsök.

2014. május 1., csütörtök

Boda Magdolna: Észrevétlenül gyere

Észrevétlenül gyere,
ha mégis jössz,
úgy, mintha te lennél
az a sétány melletti
ház, amely már
időtlen idők óta ott áll
mozdulatlanul;
úgy gyere,
hogy érkezésed
ne lépés legyen,
hanem várakozás,
s mintha
te lennél az idő is,
az az estenyolcóra,
ahol, s amikor
várlak,
s mintha te lennél
a rengeteg évem
ami most
letekeredik
az idő szorosszálú orsójáról,
ha mégis jönnél,
ne gyere egyedül,
hozz magaddal engemet,
hogy már ne kóboroljak,
hozz el ide
a sétány melletti
házba,
este nyolcra,
és tarts is magadnál örökre.

2014. április 29., kedd

Zöldre van a, zöldre van a.....

Paci

-Meghíztál?-néz rám Ica néni.
-Nem tudom, nincs mérlegem.
-A farod.

2014. április 28., hétfő

Csúcstámadás

Földes András Erőss Zsoltról szóló könyvét olvasgatom esténként, így hát gondolom ennek volt egyenes következménye, hogy valami magashegyi környezetben bajlódtam egész hajnalban.
Az biztos, hogy a csúcsot sikerült megmásznom, mert már lenn az alaptáborban, vagy legalábbis valahányadik táborban nyűglődtem teljesen kifeküdve a hálózsákomban. Iszonyú rosszul voltam, szorított, fájt fertelmes módon a szívem, mondtam is magamban, na kész itt a vég, hiába jöttem le a csúcsról.
Nem tudom kik vettek körül, nem ismertem őket, de egy csapathoz tartoztunk az biztos.
Egy kedves, fiatal hegymászó fiú támogatott le a hegyről, egy percre el nem hagyott, én meg csüngtem rajta, mint gyümölcs a fán, s egész úton csókolgattam hálám jeléül. :-D
Leértünk. Hogyan, nem tudom.
De én valami olyan nyúzott, szörnyű állapotban ébredtem reggel, mintha legalábbis tényleg megmásztam volna valamelyik nyolcezrest. :-)) Jó időbe telt, míg összekapartam magam.
Az öregotthonba beérve meg mit találok az asztalomon? Egy régebbi újság, aminek hátlapja nézett felfelé, s ott vigyorgott rajta Klein Dávid. ( http://www.sparexpedicio.hu/posts )
Te jóóó éég! Valami dolgom volna a Himalájában? :-O

Tóth Árpád: Szeretnék átölelni

Szeretnék átölelni ma egy embert,
Ki olyan árva s vágyak özvegye,
Mint jómagam, s kit a tavasz sziven vert,
S kondor haján kopog az ősz jege,
Kinek ha volt is pirosbetűs napja,
Tintát hozzá véréből szűrt a Sors,
Vén bánatok fia és újak apja,
Csöndes tűnődés lankadt léptü papja,
Örülni lassú, és csüggedni gyors;
Kit nemessé emelt a föld porából
Sok ritka szenvedés, de nem kevély
Kitűnni a törpék sekély sorából,
És címere egy hervadt falevél,
Ha kővel dobták, szívét dobta vissza,
Ha szívvel dobták, halkan énekelt...

2014. április 27., vasárnap

Gyűjtögetés Tepertővel

Délután kiruccantunk Tepertővel egy kis gyógyfű gyűjtő sétára. Leginkább feketenadálytő gyökeret akartam kiásni. Igaz, előbb kellett volna, de még ilyenkor is ragacsos, úgyhogy remélem jó lesz. Szoktam minden évben kutyulni belőle, de most nem csak magamnak szándékoztam. Egyik Laci barátom csúnyán elrendezte a kezét bicajozás közben, mikor egy szerpentinen lefelé száguldva hatalmasat tanyázott. Tulajdonképp csoda, hogy annyival megúszta, amennyivel.
A feketenadálytő gyökeréből készített tinktúra nagyon jó törésekre, zúzódásokra.
De ha már kinn voltunk a mezőn, szedtem amit lehetett.
Tepertő közben boldogan pacsált a patakban, majd hirtelen felriasztott egy őzbakot, aki ijedten kicsörtetett a bokorból és az orrom előtt vágott át az ösvényen. Még meglepődni sem volt időm, olyan hirtelen történt. Karnyújtásnyira volt tőlem.

Feketenadálytő

Pipulka kosara gyökérásó kisszerszámmal felszerelve :-)

Pásztortáska

Feketenadálytő gyökere

Lándzsás útifű

Itt-ott már a zsurló is kikukucskált. Ugye milyen vicces ilyenkor? Mint valami gomba.

Sajnos idén az ibolyakandírozásról lecsúsztam, így hát nagy örömmel fedeztem fel, hogy a tölgyfám megőrzött nekem néhány szálat. Mégis lesz Kobak szülinapi tortáján.

Tepike időnként hirtelen, mint a villám eltűnt a bozótosban, aztán mivel megint nem sikerült se nyulat, se őzet fognia, előbukkant a mezőn.

A gyökereket feldaraboltam, pálinkába rejtettem, a füveket tálcán szétterítettem, az ibolyát megkandíroztam.

Na!

2014. április 26., szombat

Lurkószáj

"-Anna a fiúk szekrényében lakik. Csak annyiban lányos, hogy lányos ruhákban jár. Tök jól el lehet vele beszélgetni. Múltkor is ott maradt velem órák után míg vártam az autóra és sokat beszélgettünk.
Anna olyan lány, aki fiú."