Gizi nénihez menet

egy vérszomjas vadállat állta utamat.

Próbáltam szépszóval rábeszélni, hogy álljon félre, de semmiképpen nem volt hajlandó az értelmes párbeszédre.

Így végül erőszakhoz kellett folyamodnom, s akarata ellenére eltávolítanom az utamból.

Roppant dühös volt. Jól meg is csiklandozta bosszúból az ujjaim.

Becsszó

nemrég vagy a föld rengett, vagy netán felrobbant az 50 km-re lévő szlovákiai atomerőmű. Rázkódás, ablakcsörömpölés.
Még most is olyan rossz szorítás van a mellkasomban. Brrr...
Van egy távoli ismerősöm, ő megérzi ha földrengés közeledik. Azt mondja nagyon rossz élmény.

Indulás

Hétvégén kirepültek a fiókák.
A szülők már pénteken mindent bevetettek a kicsalogatás érdekében, szinte megállás nélkül csettegtek. A tavalyi kifutópályát napokkal ezelőtt megigazítottam, úgyhogy minden készen állt, s mire szombat délelőtt Kobakkal észbe kaptunk, már csak két fióka kuksolt a fészekben. Az ajtó függönye mögül lestük az eseményeket. Ez a kettőcske is kitöltötte a kuckót, nem is értem , hogy fértek el hatan az utóbbi napokban.
Nagyon nem akaródzott nekik megmozdulni, de aztán az egyik bátorságot vett, kibukdácsolt a gerendára, s kedvet kapott a másik is. De hamar visszakoztak újra. Ez így ment egy darabig. Jókat kacagtunk rajtuk, mert az egyik nagyon dagi volt, egy nagy gömböc.
Aztán egyikük gondolt egy nagyot és szárnyra kelt, majd landolt az általam fonott, teraszon csüngő madárkán és villámsebességgel elkezdett azon forogni. Hát jó drámai volt a helyzet, mert elég trauma lehetett az első szárnyra kapás maga is, nemhogy a szédületes ringlispír. De belevaló fiókának tűnt, mert egyszercsak továbblendült, és irány a világ. Mi üdvrivalgással fogadtuk teljesítményét a függöny mögül.
A másik is toporgott, látszott, hogy nem sokáig bírja a magányt, ügyes lavírozás után a falon lévő régi szitára érkezett. Egy darabig ott pihent az ijedelmre, de aztán ő is végleg útra kelt.
Kobak ujjongva kiabált: Sikerült! Sikerült!
Egész nap hallottuk a szülők csettegését, ahogy a bokrok, fák között irányítgatják  még esetlen gyerekeiket.
Már évek óta részünk lehet ebben, de mindig újra meg újra rácsodálkozom, hogy lesz cirka 1 hónap alatt a tojásokból dudori kis fióka, s hogy repülnek ki egyik napról a másikra anélkül, hogy valaha is próbálták volna. Az ember azt képzelné, előbb gyakorolgatnak, kimennek, visszajönnek, de nem. Ők egyszer és mindenkorra az első próbálkozásra elhagyják a pihe-puha védett helyüket és fejest ugranak a nagyvilágba.
Most azonban történt valami nagyon érdekes kis momentum. Egyik visszajött. No nem a fészekbe. :-)
Már jóval később épp a teraszon hajoltam le egyik virághoz, mikor valami furcsa, könnyű érintésféléket éreztem a derekamon. Ahogy kiegyenesedtem, már rebbent is fel a fióka a hátamról az egyik kifutóra.
Ilyen még sose történt.
Tán hátbaveregetett? : Jól van öreglány, köszi a helyet, most már tényleg megyek. :-)

Szóval hat kis madár elindult. Idén dömping volt a fészekben, s ahogy az üresen maradt lakhelyet vizsgáltam, ni mit találtam benne.
No heten már igazán, de tényleg nem fértek volna el.

Garai Gábor: Kis csodák

A várva várt nagy csodák, többnyire
- mire beteljesednek -
elvesztik gyöngéd hamvasságukat;
fénylő, pikkelyes felhámjukat levedlik,
akár a kígyóbőrt, és nem marad más,
csak a test laza csontozata, véres húsa, zsigerei,-
aztán a jóllakottság lomha virágai kifakadnak
- közönyös füst- virágok -
és az
“ennyi csupán az egész”
görcsös kérdőjele
?
kunkorodik fel egy
keserves ásításban.
De áldottak a hétköznapi csodák,
a váratlanok, a gyermekiek.
Egy idegen asszony fagylaltot vesz
neked, az idegen kölyöknek,
s mire megköszönnéd,
eltűnik a tömegben;
fejed fölé hajlik egy katona-orvos:
azt mondja, beteg vagy, pedig,
tudja, pihenni vágysz csak;
feléd röppen egy lány, és nyomban elszáll,
csak annyit kér, ne felejtsd el őt soha…
Az áldott kis csodák
holdjai békén elúsznak előtted;
s ami a lélekben marad,
az már csupa csend, vagy fényes duruzsolás,
gyöngéd hullámverése apályos tengereknek.
Mert szép a szenvedélyek villámló vihara,
de még szebb embernek maradni
vonzások és féltések hullám-tajtéka fölött,
hálát adva a jóért, amit csak
önmagunkkal tudtunk viszonozni,
önmagunkkal:
gyermeki vágyainkig
lemeztelenítve:
egy elkésett
köszönő mosolyban, sóhajban, kézfogásban…
- míg emlékké szilárdult
a mámor, mint a kristály,
hogy tűhegyére holnapunkat felépítsük megint,
mint rádió-adót ringó talapzatára;
hadd szórja szét a hanggá
duzzasztható hullámokat:
- Élek még, itt vagyok,
és újjászületek naponként!
És:
- el ne hagyjatok,
én is veletek maradok örökre.

10 év múlva

Hogy képzelitek el magatokat, vagy mit szeretnétek tíz év múlva? - kérdezte a pszichológus hölgyemény egy szombati órán.
Külföldi munka, unokák, biztonság-sorolták a lányok, én meg ültem és néztem ki a fejemből.
Sose gondolok ilyesmire, nem tervezek a jövőre vonatkozóan már régóta. Tulajdonképp minek? Csak hallgatom a lányokat, és töröm a fejem, hogy  mi a fenét mondjak?
Gondolom a pszichológus hölgy majd jól levonja magában a következtetést a lelkiállapotomra vonatkozólag, de hát ez van.
Végül nagy bölcsen kibököm az őszintét:
Én a pillanatnak élek. Azt vallom, minden napnak elég a maga baja, ahogy a Biblia írja. Talán sorolhatnám, hogy akkorra a fiam egyetemista lesz meg ilyesmi, de nem gondolok a jövőre. Nem olyan világot élünk, hogy tervezni lehetne.


Jó kis hozzáállás-gondolkodtam el még magam is, de tényleg nem tudok kicsikarni  cseppnyi jövőre vonatkozó elképzelést sem .
Még egy nyavaja bakancslistám sincs.
Gáz, mi?

Chanson is szereti a bodzát

Margit nene krumplis lángosa

Én szállítottam belőle az esőben a szomszédoknak és a sógornőjének.
No persze az elsőt nekem kellett megennem, rögtön ahogy kijött a lábosból. Jó meleg volt és ropogós, éppen átfagyott házigondozónak való.

Bodza

Azt csiripelték a teraszon a rozsdáskák, hogy Ani nagyon szereti a bodzát.
Úgyhogy ezt neki adom ajándéka:

"De egy mindig van, hátul áll, felettünk lebeg, alattunk fekszik és körülölel álmunkban :) "

http://www.youtube.com/watch?v=H8qz5V9Qxww&list=PLBD091CBF0786020D&index=2

Hat

Ma rájöttem, hogy nem is öt, hanem hat fióka van a fészekben. Hat! Ilyen még sose volt. Alig férnek el.
Akkora a hangzavar a teraszon, hogy csak na.

Mindenkinek ...

" Mindenkinek szüksége van valakire, akiben megbízhat. "

( George R. R. Martin )

Csak mert annyira szép

http://www.szuloklapja.hu/9-honap/1974/gyonyoru-szules-video-apas-szules.html

Piroska vadsóskát gyűjt

Este bánat száll be hozzánk, reggelre öröm...

....mondja a Biblia.
Reggel, ahogy készülődtem elmenni, szomorkodva tébláboltam az udvaron, félve lesegettem a fészek felé. A kicsinykák még aludtak. Aztán megjelent a nagy. Micsoda feladat hárul rád, te szegény-gondoltam. De fordultam egyet-kettőt, és jajj, alig hittem el, előkerült a másik !!! Meg van mindkét szülő!!
Hogy a harmadik, a halott kismadár ki volt, már nem derül ki.
Napok óta figyeltem, hogy valami nekem nagyon fura a fészek körül. Mintha túl sokszor járnának oda a nagyok. Volt, hogy kinn ültem a nyugágyon a tanulnivalóval a kezemben, amiből semmi nem ment a fejembe, ami olyan mostanában mint egy taplógomba, így hát a fészket bámultam, s a jövő-menő madárkákat. Egyik bátor volt még a jelenlétemben is, hamar odarepült a fészekhez. Valószínű ő ült a tojásokon, és megszokta a társaságot. A másik sokáig szálldosott innen-oda, onnan-ide, nem mert közelebb jönni, pedig ott volt szájában a kukac. Vagy közel merészkedett, de mikor már majd a fészeknél volt, mégis visszakozott.
Aztán volt egy pillanat, hogy egy nagy madár a fészekben, és kettő téblábolt körülötte. Hirtelen azt hittem bedilizem, de ez még egyszer megismétlődött. Már teljesen elbizonytalanodtam. Létezik, hogy három szülő járjon egy ugyanazon fészekhez?? Pedig itt nagyon úgy nézett ki, s ez azt is megmagyarázta volna, miért látom őket annyira sűrűn.
Talán a harmadik madárka volt, akit tegnap elbúcsúztattam?
Nem tudom.... ez már rejtély marad örökre.
De a fiókák élnek és virulnak.
Örülök ennek, mert úgy a szívemhez nőttek ezek  kis rozsdáskák , ahogy karnyújtásnyira élik az életüket itt évről évre tőlem.
Legalább ennyivel kevésbé szomorú most a világ.

Utolsó percek

Haldokló rozsdafarkút találtam ma a kertben. Egy darabig a tenyeremben tartottam, aztán puha szénára raktam utolsó perceire. A szilvafa alatt ástam el.
Nem tudom, hogy a teraszon tátogó fiókákhoz tartozott-e, de attól tartok igen. Vajon fel tud nevelni öt fiókát,  ha tényleg  egymagára maradt a párja?
Olyan szomorú a világ.

Hajolnék...

Hajolnék a Nap 

után, de ma is csak itt

hagyott árván. Éj.

Egy mondat

"Szociális munka" tankönyvem "Hospice" c. fejezete a következő idézettel kezdődik:


"Ha erősebben kapaszkodnánk egymás kezébe, ha jobban hinnénk a szeretet erejében, akkor talán az élet és a halál is könnyebb lenne."

(Marie de Hennezel)

Szép Ernő: Pitypang

Nótába nem írnak
Gomblyukba nem tűznek
Nem tesz kirakatba
A virágos üzlet
Mert te nem vagy ritka
Mert te nem vagy drága
csak az árokpartról
Nézel a világba
Mintha kis nap sütne
orcád oly szép sárga
Te pitypang,
Te pitypang virágja

Az urak, a dámák
Úgye rád se néznek
Tán le is tagadnák
Az ismeretséget
Pedig hogy meggyúrtunk
Hogy agyontépáztunk
Te kezes, te kedves
Falusi pajtásunk
Hófehér lelkedet
Szétfujtuk a nyárba
Te pitypang,
Te pitypang virágja

Ezennel én tőled
Bocsánatot kérek
Köszönöm azt a kis
Könnyű gyermekséget
Köszönöm hogy itt vagy
Lehajlok utánad
Gyere bemutatlak
A kaméliának
Csak nevess rá bátran
Mezitlábos árva
Te pitypang,
Te pitypang virágja

Késő délután az udvarban

Avagy pipulka bödön-mániája.
Van ami a házzal maradt ránk, van amit ajándékba kaptam, van amit egyik kedves barátom lomjai közül kotortam ki és van amit egy nénimtől kunyeráltam el-s milyen jól tettem, mert mostanában nehéz szívvel nézem, hogy hajigálnak ki az unokái mindent az eladott házából. Ő már hála Isten nem látja, mert erre szokták mondani, hogy forogna a sírjában. Nálam legalább megmaradt valami tőle.

Na és készül az idei feketenadálytő tinktúra. Tegnap ástam ki a patakparton a hozzávalót. A pásztortáskás már félig megérett a napon.
Gyűjtöttem galagonyavirágot és útifüvet is, s napokon belül jöhet a bodza szörp.

Adam Kolakowski