A kendő

Szorgalmasan figyeltem mit csinálnak az előttem haladók, s nagy igyekezettel próbáltam őket utánozni.  Így aztán a szürke műanyag ládában landolt a hátizsákom, a kabátom, nyakamból a géz kendő, majd némi tétovázás után a nagy bakancs is a lábamról.
-A pulóvert is vegye le!
-De akkor fázni fogok-tétováztam megrendülten, de végül engedelmeskedtem.
Ott álltam zokniban, egy szál, az eltévedéstől, a plusz kerülőutaktól, a rohanástól, az izgalomtól csurom vizesre izzadt pólóban vacogva.
-A kendőt is vegye le!
-Milyen kendőt:???-néztem a fickóra értetlenkedve, s most már türelmemet vesztve.
-Ami a fején van -jött a lesújtó válasz.


Az agyamban lassan felbukkantak az internetem kevergő vicces történetek, hogy milyen baromságokat tudnak kérdezni pl. telefonon a szolgáltatótól egyes ügyfelek, s máris megjelent rémálmaimban, hányan fogják olvasni esetemet a "Hülye kérdések biztonsági ellenőrzés során" címszó alatt.
Hát igen, az igaz, hogy odahaza mindenki tudja, hogy a piros mackós fejkendő és én egyek vagyunk, de a fickónak erről halvány lila gőze sem volt.
Arra azért kíváncsi lennék, hogy az arab nőket is ennyire levetkőztetik-e, vagy csupán hollywoodi alakomnak köszönhetem a megkülönböztetett figyelmet.

Reszkess Hollywood, jövök!

Előszeretettel szoktam fotózgatni a nénijeimet, úgyhogy múltkor egyikük fiának átküldtem pár képet. Ő előhívatott belőlük anyukájának, és engem is meglepett egy közös fotónkkal, amit ide is felraktam valamikor. Az udvarán állunk, ő pufajkában, én is melós ruhában, kendővel, copfokkal, ahogy szoktam.
Nagyon örültem a papír fényképnek, a többi néninek is körbe mutogattam, már csak azért is, mert ők ritkán látják egymást, van aki nem is tud már a faluban mozogni, csak otthon tartózkodik.
Gizi néni is megnézte, s mikor legközelebb mentem hozzá, ezzel állt elő nagy komolyan:
-Mióta mutattad azt a képet, azon gondolkodom, hogy olyan szép vagy rajta, hogy az összes hollywoodi színésznők elbújhatnak melletted. Én is szeretnék egy olyan képet, úgyhogy amikor jön az unokám, meg is mondom neki, hogy csináljon egyet rólunk!

Hallom a szívem

Szemből közelítettem meg a kenyeres kocsit, hátul már nyitva volt az ajtaja, egy asszonyka épp vásárolt.
Egyszer csak a furgon belsejében megszólal a kenyeres ember:
-Hallom a szívem!
-Az nem jó-mondja rá mindjárt az asszonyka.
Hirtelen én is megrémülök, egy pillanat alatt lejátszódik bennem mikor egy szörnyű éjszakán, egy koromsötét kórházi mosdóban kívülről hallottam gőzerővel dobogni a szívem.
Aggódva léptem oda a furgon ajtajához, de ahogy megláttam belül a békésen pakolászó kenyerest, abban a pillanatban leesett, és már vigyorogtam is: Jaj, hát engem szokott szívemnek szólítani!! :-DD
De hogy honnan hallotta, hogy jövök, még mindig nem értem. Látni nem látott, szólni nem szóltam, míg oda nem értem. Rejtély. Mindenesetre örültem, hogy semmi baja.

Legközelebb azért-mert csak nem hagyott nyugodni a dolog-, rákérdeztem, hogy honnan tudta, hogy jövök.
Csak nézett, vonogatta a vállát:
-Mit tudom én.

Na tessék! Most rágódhatok tovább. :-)

Vidámkodtunk

Licskó Isti és Pipulka fotói vegyesen

Kiss Judit Ágnes: Kölcsönlakás

Úgy élek itt a földön, mint egy kölcsönlakásban,
kaptam ugyan egy kulcsot, de csak néhány órám van,
hogy élvezzek, szeressek szorongó idegenben,
ha józanul nem megy, hát félig önkívületben.

Itt minden ismeretlen, az utcát hogyha nézem,
nem láttam ezt a tájat, ezt a napot az égen.

Bent is minden szokatlan, a szagok és a színek,
a pókok a sarokban szokatlan hálót szőnek,
a bútorok is furcsák, és mindegyik máshol van,
mint ahogy megszerettem egyszervolt otthonomban.

Ne csodáld, hogy feszengek idegen életemben,
különös tárgyak között ülünk egymással szemben.

A tested ismerős csak, meg is fogódzom benne,
és vendégségbe hívlak kölcsön élt életembe.
Egy kicsit későn jöttél, a felét már leéltem,
de maradj itt mellettem a második felében.

Maris nene, dobja el azt a botot, de gyorsan!

Licskó Isti fotója

A pilinszka

Nemrég jött hozzánk az öregotthonba takarítani a szomszéd faluból egy leányzó. Ahogy az egyik nénim szokta mondani: sötétkék. :-) Vagy ahogy apukám: füstös.
Pilinszka, egyszálbél, csigabigásan göndör hajú lány, mindig egy lógós mackógatya, meg valami fehér póló-köpeny keverék van rajta. Az tűnt fel, hogy folyton úgy áll, kicsi terpeszállásban, enyhén behajlított karral, mintha állandóan készülne valamire. Nem tudtam mire vélni, mókásnak találtam, de hát mindegy, ha így áll, hát így áll.
Soha nem láttam őt azelőtt, nem ismertem, nem találkoztunk, s mivel benn az otthonban napközben keveset vagyok, csak egy idő elteltével vettem ki a kolléganők beszélgetéséből, hogy ki is ez a lány.
No, megmondhatom, leesett az állam, de magasról.
Gyerekotthonban nőtt fel, ha nem nálunk takarít, akkor napszámba jár a mezőre, vagy éppen füvet nyír, közben tanul, este pedig edzésre rohan éjszakába nyúlóan.
47 kg. Tavaly a súlycsoportjában világbajnok lett Prágában.

HAJRÁ BALOGH GYÖNGYI!  :-)

Találtam egy videót, amin rajta van, bár ő erre csak legyintett: Ááá, akkor még gyenge voltam, csak 90 kg-ot emeltem.
(Most már 110-et)
3:35-től következnek a lányok.

https://www.youtube.com/watch?v=-3-ugY4URaE&index=10&list=UU5Z4nRtGd7WMn5z8UWqITqQ

Üzenet

Ma ez várt a postafiókomban:


Sziasztok!

25 év telt el a diplomaosztó óta.
A mongol társaink unszolására elkezdem szervezni az idei találkozót.
November második felében, amikor ök is el tudnak jönni, ismét az iskolában találkozhatnánk.

Most csak egy gyors választ kérek, idöpontot késöbb mondanék!
Érdekel egy találkozás a többiekkel? Kérlek még ezen a héten válaszolj!
Elég egy igen, vagy nem :-)
Ha lesz érdeklödés…..megszervezem :-)



Szélesre vigyorodott a szám a lehetőségre, hogy láthatom újra a régi csajokat és egyszem fiúcskánkat.
Aztán hirtelen meg is döbbentem: 25 éééves??? Ennyire megöregedtek a a csoporttársaim??? Aztabüdöskutyafáját neki! :-DDD

Jávorka Ágnes: A rózsa utolsó szavai

Mikor lehullt az utolsó szirma is, ezt mondta:
Látjátok a tüskéim?
Még mindig rózsa vagyok.

Csipp-csepp

Viseld gondját

Berta néni 89 éves. Állandóan fekszik, lábra már nem tud állni, maximum nagy nehezen az ágy szélére kiülni.
Ma este, ahogy fölé hajoltam, hogy pelenkát cseréljek, megszólalt:
-Van valami medál a láncon a nyakadban?
-Nincs-feleltem.
-Van nekem egy kicsi ezüst keresztem, a nagymamámtól kaptam elsőáldozásomra. A lánc már elszakadt, nem szeretném, ha a kereszt elverődne. Neked adom. Viselnéd?
-Ó, Berta néni, nem én vagyok arra jogosult, vannak magának unokái, dédunokái. Ez olyan érték, hisz még a nagymamájától kapta!
-Eh, van nekik elég ékszer, nem hordanának ilyen kicsiséget.  Ott van a varrógépen egy üvegben, hozd be! Kicsi piros kő van a közepén
Megilletődve vettem kézbe az öblös üveget és bevittem.
-Bogozd ki a lábam!-mondta Berta néni, aki közben megpróbált felülni, de beakadt a takaróba a lába.
Kiszabadítottam, kezébe adtam az üveget, Ő kihorgászta belőle a vékonyka láncot, aztán megpróbálta róla leszedni az apró keresztet. Sokáig bajlódtunk, neki se ment, nekem se szemüveg nélkül. Végül Ő tudta leügyeskedni és a kezembe adta:
-Fényesítsd majd ki otthon! Fogod viselni?
-Igen, biztos, hogy fogom.
-Most már a te gondodra bízom.

Hosszan öleltük egymást...

Felhő...

Felhőgyerek ül
meggyfánk ágán. Még nem mer
magasra szállni.

Éjjel

Éjjel egy dagadt medvével aludtam. A szíve helyén egy szív volt. Piros szövetből, fekete fonállal körbevarrva. A fejünk fölött angyalok jártak.

Egyszer csak

Az ember eszik, alszik, beszél, tanul, szeret, dolgozik, aztán egyszer csak fogjuk és beássuk a földbe. Nem furcsa dolog ez? Egyszerűen beássuk a földbe.



https://www.youtube.com/watch?v=f336WejowAs

Hétfő reggel

Viszlát, jövőre! Nagyon várlak benneteket!

Apróhirdetés

Egyfelől rettenetesen vártam augusztus végét, másfelől nagyon nem.
Munka szempontjából iszonyú sűrű és nehéz hónap áll mögöttünk. Egy kolléganő nyugdíjba megy és a felmentési idejét tölti, egy másik gyesen, ketten iskolába járnak, ráadásul a csomó szabadságolás. Már nem tudtuk számon tartani ki épp a nővér ki épp a házigondozó, ki épp az ebédhordó, ki a takarítónő, ki van nappal, ki van éjszaka, ki van hétköznap, ki  hétvégén. Kifulladásig.
Nekem végül csak 4 nap szabi jutott, de azon héten szombaton már be kellett mennem 12 órázni. És a szabit sem igazán pihenéssel töltöttem. Meg más dolgok is vannak, de nem sorolom.
Szóval nagyon vártam augusztus végét.
De itt a vége és kétségbeesetten kérdem: Ennyi volt? Ennyi volt a nyár?
Kinn most is zuhog az eső, csak reménykedem, hogy holnap reggel nem így kell bicajra szállnom. És nem voltam sehol. Sehol az ég világon. Nem voltak nagy vágyaim pedig. Egy koncert, egy kinn alvás a Csóványoson, egy hétvégi kirándulás Balatonra, tán ennyi. De hol az időjárás mondta le, hol az, akivel megbeszéltem a közös programot.
Nagyon fáradt vagyok, nagyon kimerült vagyok, nagyon üres vagyok és nagyon sajnálom magam.
Ha valaki tud jólelkű szponzort, aki finanszírozná egy lestrapált szociális gondozó nyaralását, az jelentkezzen " törtszárnyú pipulka" jeligére. Teljes ellátás szükséges, mert utálok mosogatni. És természetesen napsütés dögivel!
És lehetőleg hegyek között!
És feltétlen rendeljék oda mellém Katicit is!  Egyedül tök szar nyaralni. :-D

( Űuuu, lehet túl sokat kértem. De nem. Nem! Túl sokat is dolgoztam. Ami jár, az jár)

...

Nyugtalan álmomból
kiszippantott a reggel
nyugtalan nappalomba.

Gámentzy Eduárd: Én is itthon vagyok

Két ujját szájába veszi
A szél, és úgy fütyül nekem,
Ahogyan nem tud senki más,
Ezer közül felismerem!

Kigombolt ingemen átsuhan,
Hűvös kezével megsimít,
Lemossa rólam a világ
Rám tapadt függőségeit.

És megyek-megyek a nagy hegyen,
Óriásra nőtt fák alatt,
Tudom a mókus hol lapul,
Hol rejtőzhetnek madarak.

Hiszen én is itthon vagyok!
- Látod?! Minden hozzám hajol!
Hiszen én is itthon vagyok!
- Csak eltévedtem valahol...

Augusztusi fények