Határtágító lépések

Vagy nem is tudom minek nevezzem, mert igaziból nem lépések, inkább kezezések vagy mik. :-D
Az a helyzet, hogy a tavalyi sziklamászás és via ferrátázás után rájöttem, milyen nyiszlett vagyok. Persze azzal eddig is tisztában voltam, hogy nem bírok megcsinálni egyetlen fekvőtámaszt sem, és nem bírom magam egyszer sem felhúzni. Hogy is mondja a Biblia: A lélek kész, de a test erőtelen.
El is határoztam, hogy valahogy ki kéne feszegetni a határaimat ebben a témában, meg másban is, de azt majd csak nyáron tudom, és egyelőre nem beszélek róla, nehogy leégjek előttetek, ha nem sikerül megvalósítanom :-D
Túl sok eszköz nem áll rendelkezésemre a karom erősítésére, de kaptam ötleteket, meg magam is találtam ki ezt-azt. Mivel normál fekvőtámaszt nem tudtam csinálni, igyekeztem hát a női változattal próbálkozni, mikor az emberlány térdei lenn vannak a földön, a lábfejei a levegőben és úgy nyomatni. Ez így elég jól ment, már képes voltam egy idő után huszat is megcsinálni, ami számomra nagy szó volt. Aztán találtam a neten egy nagyon szuper fekvőtámaszos gyakorlatot, ott nagy választék van, és némelyikre én is képes vagyok.
A felhúzást Kobak gyerekkori kis kötéllétráján kezdtem gyakorolni, amit felakasztottam az ajtófélfába befúrt kampóra, ami a hinta helye volt valaha. De mivel ez se ment, kaptam egy ötletet Peti barátomtól, hogy ne az egész súlyom húzzam először. Nos, először egy kb. fejmagasságban lévő létrafokra csimpaszkodtam  nyújtott karral, úgy hogy a lábam maradt a földön, és igyekeztem ebből a helyzetből felhúzgálni magam. Mikor ez már ment, akkor lennebb süllyedtem egy létrafokkal. Most már ott tartok, hogy a legalsón vagyok, kitámasztom a lábam a küszöbnek, szinte hanyatt fekszem és úgy húzgálom magam felfelé. Ezt tulajdonképp olyan, mintha egy fordított fekvőtámaszféle lenne. Ma tízet meg tudtam  csinálni, majd némi pihegés után másik tízet fordított kézfejtartással.
Aztán van a kalapács emelgetés, hahaha. Mivel súlyzóm nincs, ezért egy méretesebb kalapácsot szoktam emelgetni, de azt is úgy, hogy a nyele legvégét fogom, mert úgy a leghosszabb az erőkar, és úgy a legnehezebb felemelni. Ezt a kalapácsot elég hamar kinőttem, azt hiszem most majd átnyergelek a baltára. :-D
Az alkarom intenzív erősítésére nagyon vagány ötletet kaptam, ami semmibe nem kerül.
Egy másfél literes flakont megtöltöttem vízzel, ezt hosszú madzaggal felkötöttem egy botra-történetesen nagymamám régi görbebotjára-, és ezt kell előrenyújtott karokkal tartani és szépen feltekerni a botra a madzagot, míg a flakon fel nem ér. Aztán szépen visszaengedni fokozatosan. Soha nem gondoltam volna, hogy ez milyen piszok nehéz. Eddig max. háromszor tudtam fel és letekerni közvetlen egymás után , lett is izomlázam tőle. :-)
Időről időre azért megnéztem, hátha már tudok egy normális fekvőtámaszt nyomni, de soha nem sikerült. Viszont valamelyik nap, jaj alig hittem el, de végre összejött!
Ma is csináltam egy-két gyakorlatot, aztán az előbb lehuppantam hirtelen felindulásból a földre, és kinyomtam ötöt. ÖTÖT!!!
Tudom, ez másnak holt röhejes, mert százakat nyomnak, de nekem szenzációs! Nem gondoltam, hogy valaha képes leszek rá. Talán egyszercsak majd felhúzni is sikerül magam. Végülis sziklát akarok mászni vagy mi a fittyfene!

ui.
Katici hozzászólása után ("szegény ember edzőterme") még eszembe jutott, milyen denevérpadot csináltam magamnak anno a gerincem nyújtásához. Fogtam az egyfokú létrát ami a kispadlásra visz fel, oda támasztottam a gang korlátjára, ez kb. 45 fokos szöget adott. Leemeltem az ólajtót, nekitámsztottam a létrának, arra jött még egy laticel, hogy ne legyen túl kemény, s Kobak régi, kinőtt pamut pizsamafelsőjéből és alsójából hurkot csináltam a lábaimnak a létra egyik fokára. No azon csüngtem fejjel lefelé. Szerintem a szomszédok nem tudhatták mi bajom van. :-D