Margit nene krumplis lángosa

Én szállítottam belőle az esőben a szomszédoknak és a sógornőjének.
No persze az elsőt nekem kellett megennem, rögtön ahogy kijött a lábosból. Jó meleg volt és ropogós, éppen átfagyott házigondozónak való.

Bodza

Azt csiripelték a teraszon a rozsdáskák, hogy Ani nagyon szereti a bodzát.
Úgyhogy ezt neki adom ajándéka:

"De egy mindig van, hátul áll, felettünk lebeg, alattunk fekszik és körülölel álmunkban :) "

http://www.youtube.com/watch?v=H8qz5V9Qxww&list=PLBD091CBF0786020D&index=2

Hat

Ma rájöttem, hogy nem is öt, hanem hat fióka van a fészekben. Hat! Ilyen még sose volt. Alig férnek el.
Akkora a hangzavar a teraszon, hogy csak na.

Mindenkinek ...

" Mindenkinek szüksége van valakire, akiben megbízhat. "

( George R. R. Martin )

Csak mert annyira szép

http://www.szuloklapja.hu/9-honap/1974/gyonyoru-szules-video-apas-szules.html

Piroska vadsóskát gyűjt

Este bánat száll be hozzánk, reggelre öröm...

....mondja a Biblia.
Reggel, ahogy készülődtem elmenni, szomorkodva tébláboltam az udvaron, félve lesegettem a fészek felé. A kicsinykák még aludtak. Aztán megjelent a nagy. Micsoda feladat hárul rád, te szegény-gondoltam. De fordultam egyet-kettőt, és jajj, alig hittem el, előkerült a másik !!! Meg van mindkét szülő!!
Hogy a harmadik, a halott kismadár ki volt, már nem derül ki.
Napok óta figyeltem, hogy valami nekem nagyon fura a fészek körül. Mintha túl sokszor járnának oda a nagyok. Volt, hogy kinn ültem a nyugágyon a tanulnivalóval a kezemben, amiből semmi nem ment a fejembe, ami olyan mostanában mint egy taplógomba, így hát a fészket bámultam, s a jövő-menő madárkákat. Egyik bátor volt még a jelenlétemben is, hamar odarepült a fészekhez. Valószínű ő ült a tojásokon, és megszokta a társaságot. A másik sokáig szálldosott innen-oda, onnan-ide, nem mert közelebb jönni, pedig ott volt szájában a kukac. Vagy közel merészkedett, de mikor már majd a fészeknél volt, mégis visszakozott.
Aztán volt egy pillanat, hogy egy nagy madár a fészekben, és kettő téblábolt körülötte. Hirtelen azt hittem bedilizem, de ez még egyszer megismétlődött. Már teljesen elbizonytalanodtam. Létezik, hogy három szülő járjon egy ugyanazon fészekhez?? Pedig itt nagyon úgy nézett ki, s ez azt is megmagyarázta volna, miért látom őket annyira sűrűn.
Talán a harmadik madárka volt, akit tegnap elbúcsúztattam?
Nem tudom.... ez már rejtély marad örökre.
De a fiókák élnek és virulnak.
Örülök ennek, mert úgy a szívemhez nőttek ezek  kis rozsdáskák , ahogy karnyújtásnyira élik az életüket itt évről évre tőlem.
Legalább ennyivel kevésbé szomorú most a világ.

Utolsó percek

Haldokló rozsdafarkút találtam ma a kertben. Egy darabig a tenyeremben tartottam, aztán puha szénára raktam utolsó perceire. A szilvafa alatt ástam el.
Nem tudom, hogy a teraszon tátogó fiókákhoz tartozott-e, de attól tartok igen. Vajon fel tud nevelni öt fiókát,  ha tényleg  egymagára maradt a párja?
Olyan szomorú a világ.

Hajolnék...

Hajolnék a Nap 

után, de ma is csak itt

hagyott árván. Éj.

Egy mondat

"Szociális munka" tankönyvem "Hospice" c. fejezete a következő idézettel kezdődik:


"Ha erősebben kapaszkodnánk egymás kezébe, ha jobban hinnénk a szeretet erejében, akkor talán az élet és a halál is könnyebb lenne."

(Marie de Hennezel)

Szép Ernő: Pitypang

Nótába nem írnak
Gomblyukba nem tűznek
Nem tesz kirakatba
A virágos üzlet
Mert te nem vagy ritka
Mert te nem vagy drága
csak az árokpartról
Nézel a világba
Mintha kis nap sütne
orcád oly szép sárga
Te pitypang,
Te pitypang virágja

Az urak, a dámák
Úgye rád se néznek
Tán le is tagadnák
Az ismeretséget
Pedig hogy meggyúrtunk
Hogy agyontépáztunk
Te kezes, te kedves
Falusi pajtásunk
Hófehér lelkedet
Szétfujtuk a nyárba
Te pitypang,
Te pitypang virágja

Ezennel én tőled
Bocsánatot kérek
Köszönöm azt a kis
Könnyű gyermekséget
Köszönöm hogy itt vagy
Lehajlok utánad
Gyere bemutatlak
A kaméliának
Csak nevess rá bátran
Mezitlábos árva
Te pitypang,
Te pitypang virágja

Késő délután az udvarban

Avagy pipulka bödön-mániája.
Van ami a házzal maradt ránk, van amit ajándékba kaptam, van amit egyik kedves barátom lomjai közül kotortam ki és van amit egy nénimtől kunyeráltam el-s milyen jól tettem, mert mostanában nehéz szívvel nézem, hogy hajigálnak ki az unokái mindent az eladott házából. Ő már hála Isten nem látja, mert erre szokták mondani, hogy forogna a sírjában. Nálam legalább megmaradt valami tőle.

Na és készül az idei feketenadálytő tinktúra. Tegnap ástam ki a patakparton a hozzávalót. A pásztortáskás már félig megérett a napon.
Gyűjtöttem galagonyavirágot és útifüvet is, s napokon belül jöhet a bodza szörp.

Adam Kolakowski

Lurkószáj

Kobak sokat bajlódik a szlovákkal, hozza sorra a rossz jegyeket. (odaát az 5-ös a legrosszabb) No persze ez érthető, mert négy év lemaradása van a többiekhez képest.
Múltkoriban örömmel újságolja:
-Mami, képzeld, kaptam szlovákból egy 1-est!
-Tényleg? De jó! És mit kellett csinálni?
-Rajzolni.

Csipkévé...

Csipkévé foszlunk,

mint egy tél alatt a szép

diófalevél.

Ma éjjel...

Ma éjjel fél a
Hold. Kézenfogva szépen
haza kísérem.

Carpe diem

Falcsik Mari: Nyári rondó




próbáld ki: a halál árnyékából ha nézed

minden perced mint az ünnep: a búcsú ünnepe

nem kell ehhez a múlt gyönyöreit idézned

csak megülni nyugton a napon és nagyon együtt lenni

a csönddel s így kivárni míg színültig telsz vele



valami gyomnak a leveses szárát lesni

ahogy telik erősödik vagy már fonnyadni kezd

míg meg nem szólít majd a tökéletes semmi

ha már annyi béke összegyűlt ott benn a néma fényben -

miképp a lassan aranyosodó szőlőgerezd



begyűjti a fényt és édesül: észrevétlen

ahogyan a fű nő (tudod ami majd leszárad)

így készülni arra hogy könnytelen elérjen

- vagy boldogan! - hogy körbenézel s bezárod az egészet

mint régi augusztusokban a nyaralóházat

Naaa,

most hajoljatok ki az ablakon!
Dzzümm, dzzümm  -motoroznak föl-le gőzerővel a csaják. Homlokotokra vigyázni, mert nagyot koppannak!
Arra távolabb meg dalol a fülemüle. Azt mondják éjszaka énekel, bár péntek délután 3-kor, mikor Gizi néninél nyírtam a füvet, úgy nótázott a diófa egyik ágán, hogy csak na.
Ma meg mikor holt fáradtan  haza estem az iskolából, lehuppantam a nyugágyra, Tepertő mellém hevert a fűre, s tőlünk pár méterre egy tengelic pár sétafikált. Az egyik keresgélt, csipegetett, a másik csak követte amerre ment. Nekem úgy tűnt, ő az őr, mert nagyon figyelt, és mindig nyomában volt a másiknak. Nagyon helyesek voltak, s láthatólag cseppet sem izgatta őket egy nagy, tigrismintás kutya, meg egy bamba pipulka.

Fülemüle:

http://www.youtube.com/watch?v=4EUQJU2yyYE

Tengelic:
http://www.youtube.com/watch?v=hDeuQHQ4bC8

Kisasszony, be szabad jönni?

Többszörös újrahasznosítás

1.   Tiltó tábla
2.   Céltábla
3.   Útjező tábla

Tavasz a Kálvárián

Reményik Sándor: Ha majd...

Ha majd fűszál leszek,
Mert az leszek,
Igénytelen egyetlen-egy fűszál,
Egy a sok-sok közül, ahogyan most
A hó alól kibukva sorba áll, -
Ha majd fűszál leszek,
Lesz-e emlékem régi életemről,
A fájdalmasról, torzról, tévedettről?

Ó, voltak itt is fűszál-perceim,
Igénytelenek, tiszták, szabadok,
Az egész réttel együtt-zizzenők,
Nem nagyzolók, és nem hitegetők, -
Ó, néha itt is hajnal ragyogott.

A hajnal harmatot is hullatott:
Részvét esője csókolta fejem,
És tündöklött az álom-kék magasság
A lelkembe hullt harmatcseppeken.
E ritka, drága fűszál-perceket,
Amikor nyitva láttam az eget:
Ezeket nem hagyom a sírverembe.

Magammal viszem fűszál-életembe.

A zokniszárítófa

Valahogy tavaly ilyentájt történt. Igen, április volt,  virágzott a pitypang a fű között, nyílt a meténg az ösvény mentén, ahogy beballagtam az erdőbe. Szép tavaszi délután, illatokkal teli levegő, mikor az ember csak nekiindul, aztán megy-megy, a tél után nem bír betelni az újra életnek induló sok kis csodával.
A legszebb időszaka az évnek. Legalábbis számomra az.
Hallgattam a madárkákat meg a saját lépteim neszét, meg-megálltam fényképezni , csak szívtam és szívtam magamba mindent ami körülvett.
Aztán ahogy lassan sétálgatva az út egyik kanyarulatánál álló hatalmas juharfához közeledtem, hirtelen megtorpantam. Ült alatta valaki. Valami manófélének néztem, de ne olyan kis héttörpéhez hasonlót képzeljetek, hanem rendes emberméretűt. Mégis határozottan manónak gondoltam, már csak azért is, mert egy tövises ággal fésülgette nagy bozontos kenderkóc szakállát.
Olyan békésen ült ott elégedett mosollyal az arcán, hogy jó darabig csak bámultam nagy csodálkozva, tán még a szám is tátva maradt cseppet.
Végül észrevett.
-Csóókolom!-kurjantott rám vidáman.
-Hhh..ööö..jóó napot kívánok!-vigyorogtam zavaromban mint a tejbetök.
Ő csöppet se lepődött meg, rögtön hellyel kínált maga mellett az avaron. Egy darabig még folytatta a szépítkezést, aztán batyujába dugta a tövisfésűt és megmozgatta kinyújtóztatott lába ujjait.
Akkor fedeztem csak fel, hogy mezítláb van, s zoknijai szép rendben ott sorakoznak a nagy juharfa egyik vízszintes ágán.
-Ez itt a Zokniszárítófa- mutatta.
Hát való igaz, tényleg az volt. Direkt úgy lettek kiképezve az ágai, hogy a manó kiteregethesse rá a fuszeklijait.

-Kipróbálhatod te is! - nézett rám készségesen.
-Hm, azt hiszem most nincs rá szükségem. Még csak nemrég indultam, nem izzadtam bele a bakancsomba.
-Jó, ahogy gondolod. De ha máskor erre jársz, csak használd nyugodtan.
- Igazán köszönöm, ez rendkívül kedves tőled.
-Nekem gyakran igénybe kell vennem. Tudod, rengeteget járom az erdőt. Ellenőrzöm a füvek és falevelek növését, a virágok illatminőségét, az őzgidák színét, hogy megfelelően tudnak-e rejtőzködni, hallgatom a madarak hangját, hogy kiszűrjem belőle várható-e eső, meglesem, hány tojást rak a feketególya és fel se tudnám sorolni, mi mindenre kell figyelnem még.
-Gyönyörű munkád van!-sóhajtottam kicsit irigykedve.
-Ilyenkor tavasszal aztán meg se szeri se száma a tennivalóknak. Képzelheted!
-Akkor nagyon elfáradhatsz.
-Igen. Ezért aztán időnként eljövök ide, megszárítom a zoknijaimat, kifésülöm a szakállamat, mert minden beleakad ahogy bújkálok a bozótosban, és a hajam is rendbe kell néha szednem, hogy ne legyen olyan gubancos.
-Óóó, ebben igazán segíthetek!-kiáltottam fel örömmel- Szakképzett fodrász vagyok. Úgyis olyan haszontalannak érzem magam most hirtelen egy ilyen fontos személy mellett, mint te.
-Na látod ez jó ötlet!-csettintett egyet a manó.
Nem is késlekedtem, gyorsan a háta mögé kuporodtam, és igazi erdőjáró frizurát kreáltam őkelmének.
-Sajnos tükör nincs nálam, de majd ha tó közelébe érsz, megnézheted magad.

-Úgyis lesz! De most gyere falatozzunk, én nagyon megéheztem!
Elővett egy zacskó tepertőt, befőttesüvegbe gyömöszölt savanyúkáposztát, még fokhagymával megdörzsölt pirítóskenyér-kockák is voltak nála.
-Hoztál pálinkát?-kérdezte.
Becsszó, még szerencse, hogy minden eshetőségre felkészülve raktam egy üvegecskével a hátizsákomba. Az ember sose tudja, hol éri az éjszaka. Így hát rettentő büszkén vettem elő, hogy lássa, nem csak a manók értenek a dolgokhoz.
Nem mondta ki nyíltan, de azt hiszem elégedett volt velem.
Koccintottunk, falatoztunk, még egy fél liter borocska is került a batyujából, úgyhogy igazán királyi lakomát csaptunk.
Valahogy fel se tűnt, de úgy hablatyoltunk egymással, mintha nem is egy órája találkoztunk volna először. Rettentő sok mókás történetet tudott, nem győztem kacagni. Azelőtt fogalmam se volt, hogy ilyen jól lehet mulatni egy manó társaságában.
Lassan alkonyodni kezdett, úgyhogy indulnia kellett tovább. Felhúzta a zoknikat, szép módszeresen bepakolt a batyujába, aztán eszébe jutott valami, újra kipakolt, aztán megint szép módszeresen, sorban bepakolta a dolgait. Én figyeltem és vigyorogtam az orrom alatt. Hogy mennyit el tud tötyörögni! Egészen furcsa egy manótól. Azt gondolná az ember, hogy zsipp-zsupp, hipp-hopp, aztán már ott sincs.
Végül minden a helyére került és felállt.
-No én megyek.
Csak akkor döbbentem rá, hogy most el kell válnunk, és alaposan elszontyolodtam.
-Mikor láthatlak megint?
- Majd ha a Jó Isten is úgy akarja!-mondta mosolyogva.
Aztán egy darabig vakarta a fejét-azt hiszem megsajnált a nekibúsult ábrázatom miatt-, majd kitépett három szálat a szakállából és a tenyerembe rakta.
-Olyan jó erdőjáróhajat csináltál nekem, hát meghálálom.  Ha nagy bajban vagy, csavard egyiket az ujjadra, és ott leszek.
Kicsit hitetlenkedve bámultam a tenyerembe. Ilyen csak a mesékben van. Biztos kamu az egész.
Kitalálta a gondolatomat:
-Bízz a becsületességemben!
Ránéztem, elmosolyodtam, aztán megnyugodva indultam el lefelé a hegyről.
Néha, ha nagyon szomorú vagyok, vagy álmatlanul forgolódom, előveszem az egyik szálat és nézegetem.
De még sosem mertem az ujjamra csavarni. Végülis nem zavarhat az ember holmi csipp-csupp dolgokkal valakit, aki egész erdőknek kell gondját viselje éjjel-nappal.
Majd egyszer. Majd egyszer biztos bátorságot veszek.

Fehér

Fehér szirmokat

szórt be ablakomon egy

esti fuvallat.

Illatok

Készül a kandírozott ibolya. Irtó pepecs munka, de Kobak nagyon szereti, már most rögtön, így nyersen akart volna belőle enni. :-)  A szülinapi tortájára szoktam tenni.
Miközben szedtem a virágokat, bekaptam egy-egy zsenge ibolyalevelet is. Azokat szeretem legjobban, amik még olyan frissek, hogy össze vannak csavarodva.
A teraszon bíbelődtem a nagy kandírozó művelettel, miközben egyszercsak  besötétült az ég és gyönyörű tavaszi eső kerekedett.
Ibolyaillat, esőillat, a madárkák pedig csak énekeltek-énekeltek.
A rozsdáskák fészke is pihe-puhára bélelődött az elmúlt napokban fenn a gerendán.

Ezen a héten

                                                    Teltház - ahová én is be szeretnék ülni koszorút kötni

Édes napfény

                                                                                                 Utat törve

Varró Dani: HARMINCKÉTÉVES MÚLTAM - önfelköszöntő költemény

Harminckét éves múltam el,
csatában mégsem hulltam el,
sinen
se nem.
Csak ámulok, hogy jé, nekem
félig lefolyt az életem
gügye
ügye.
A volna lettbe billen épp,
létösszegeznem illenék
emitt.
De mit?
Harminckét év elslattyogott,
nem történt semmi nagy dolog,
kis ez,
kis az.
Van már nejem, van kisfiam,
s jut asztalomra kifli, jam,
diós
briós.
De elcsigáz a teperés,
az út, mely csupa hepe, és
csupa
hupa,
s ki lát, azt mondja: "Haj, Dani,
nem vagy te már a hajdani!"
Ez, öcs,
a göcs!
Hogy újra már nem kezdhetem,
sehogy se rendelkezhetem
e lett
felett.
Hogy jaj, a múlt pár passzusát
nem költhetem már basszus át,
alap
a lap,
s a jövő sincsen nyitva már,
hogy őszbe fordul itt a nyár.
Szar ügy,
farügy!
Mi nem lettem, már nem leszek,
tűzoltó, juhász, pl. ezek,
sem ács,
se más.
Nem végzek munkát, kétkezit,
költő vagyok, ha kérdezik:
badar
madár.
S habár szemöldököm közét
redőzi az alig közép-
korú
ború,
bár gyűl a szürke szerteszét,
fejem fölött a kerge-szép
azúr
az úr.

Titok

                                                            Tavaszi földből
                                                     kapám nyomán kifordult
                                                            egy rozsdás lakat.

GBR