Fenyvesi Orsolya: A Kosztolányi-hajcsat

A fa árnyékára nem hullott levél,
mélyebbre hatoltunk az erdőben.

A városban van az otthonunk,
ahol a lámpák is poharak,
és mozdulatainkkal összetörhetjük
a világosságot éppúgy, mint bármilyen üveget.

Itt áttetszővé váltunk a levegővé gyúló fényben,
és te csak mentél előttem.
Sok-sok levelet írtam akkor neked a jövőben.

Láthattál vizet, követ, fákat és terméseket,
megfigyelted a szakadékot, pixelekre bontottad a novembert,
mohát kerestél délen és északon.

Én csak a sárgát láttam, nem is emlékszem másra,
így akartam, hogy mint testem prizmája, a percek,
elhagyjon a vörös, a kék és a zöld,
ne maradjon más, csak a sárga,
a Nap izomzata.

Bárcsak visszanéztél volna.
Azt kívántam, hogy láss meg
most, amikor körülöttem csak a sárga,
fordulj vissza értem, hogy elveszíthess,
mert nagyon szeretlek téged,
de nézd, nálad is jobban szeretem az életet,
ami most csak az enyém.

De te mentél előre,
csak akkor torpantál meg,
amikor kiáltottam neked:
nézd, egy hajcsatot találtam az avarban.

Aztán lobogó hajjal siettem utánad,
hogy utolérjelek a csupasz fák árnyékaiban.

Természet

Van egy téma, ami újra meg újra feltűnik és foglalkoztat. Egy darabig elrágódok rajta, aztán elejtem, aztán valami kapcsán megint előkerül és újra elrágódok rajta.

Ismerek egy embert, aki merő rosszindulat. Mindenkinek vannak ilyen-olyan hibái, pocsék tulajdonságai, de az illetőnél erről sokkal többről van szó. Egyszerűen gonosz belül. Még soha nem hallottam, hogy valakiről kedveset, szépet, jót mondott volna, az ellenkezőjét annál többször. Van hogy totál valótlanságot állít, amit el se tudok képzelni, hogy  a kisujjából-e vagy honnén szop ki, de úgy adja elő, mintha az lenne a megfellebbezhetetlen igazság. Minden csak úgy lehet jó, ahogy ő csinálja, ahogy ő gondolja, rajta kívül tulajdonképp mindenki hülye.
Gondolkodom, gondolkodom, töröm az agyam, mert rettentően foglalkoztat a dolog.
Hogy az ilyen emberek, akik rossz, nehéz természettel születnek, vajon tudják-e magukról, hogy ilyenek? Nem, nem hiszem, hogy tudják, mert akkor utálnák magukat, s általában senki sem utálja magát.
Meg hogy akik ilyen rossz természettel születnek, tehetnek-e egyáltalán  valamit ellene?
Ezt se hiszem. Az alaptermészetünkből nem igen tudunk megváltozni. Talán persze tudatosan lehet változásokat elérni, ha rájövünk valamire, hogy hibás, de olyan nagy durranásra nem hiszem, hogy lehet számítani. Vagy vannak élethelyzetek, amik elég nagy változásokat okozhatnak emberek természetében, de azért alapvetően akkor is marad az illető olyan, amilyen. Pl. valaki, aki nem igen tudja kimutatni az érzelmeit, lehet bizonyos fokig változik, ha születik egy gyereke, de valószínű sose lesz az a hadd öleljelek a keblemre tipus.
S ha az ember pechjére kap egy vacak természetet és abból alapvetően úgyis képtelen megváltozni, akkor van-e jogunk rá haragudni? Persze, haragszunk rá, mikor bánt minket, de utána, van-e jogunk tartósan haragudni rá? Elég baj az neki, hogy olyan, amilyen.
Azért elég szar lehet, ha valaki gonosz természettel születik. Még ha csak belegondolok is, kiráz a hideg.  De ha az ember nem tudja magáról, hogy gonosz, akkor lehet én is az vagyok?

Szoktam gondolkodni az úgynevezett pálforduláson is, amikor Saulból Pál lett. Saul teljes gőzzel, minden erővel üldözte a keresztényeket, mígnem összetalálkozott Jézussal, s ez az esemény hatalmas változást hozott az életébe. Pál apostol vált belőle, aki aztán nemhogy üldözte a keresztényeket, hanem az életét arra tette fel, hogy hirdesse Jézus Krisztust. Tényleg hatalmas fordulat. De közben tulajdonképp az alaptermészete nem változott meg, csak most már Krisztust követte teljes gőzzel és minden erővel. Pont ezt a fajta természetét tudta Isten nagyszerűen felhasználni.
De mi van a gonosz természetű emberekkel?
Elég gyagya vagyok, hogy ilyeneken rágódok, de mondom, ez a téma időről időre felbukkan valami kapcsán, és olyankor elcsámcsogok rajta, aztán persze megint nem jutok semmire.  Mint most sem. :-)

Idén

Szeretem, hogy idén végre, sok-sok éves kihagyás után újra van tavasz.
Jó-jó, most épp ezen a héten elég silány tavasz, de tavasz. TAVASZ!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Gesztenye

Lehetne

Épp ősz is lehetne, ha a füstölő kémények, és esőfüggöny mögött nem látnám a virágba borult akácos domboldalt. :-)

Károlyi Amy: Várakozás

nem tudok vizen járni
követ kenyérré változtatni
halakat megsokasítani
nem tudok holtakat feltámasztani

ezért arra várok, ki

tud a vizen járni
tud követ kenyérré változtatni
megtöbbezteti a halakat
és felébreszti a halottakat.

Elejtett...

Elejtett szavak.

Egyet-egyet felemel

néhanap a szél.

Mi lett volna, ha....

-Jól ment az iskola, mindenből egyes voltam-mondja Maris néni-, de akkor csak a fiúk tanulhattak tovább.

Eszes, alapos, határozott és szigorú asszony. Ha most lenne fiatal, bizonyára valami vezető beosztásban dolgozna, vagy sikeres üzletasszonyként nyüzsögne a saját vállalkozásában, ami sokaknak adna munkát. Kemény lenne, de igazságos, ezért tisztelnék és szeretnék.
Vagy ott van Margit néni, akit hidegen hagy mindenféle sorozat a tv-ben,  ő csak a híreket nézi, de leginkább a parlamenti üléseket. Ezt fenemód szereti, s ha valamit nem ért, rögtön utánakérdez a lányától. Amikor nem találja a megfelelő szakszót, akkor is elmagyarázza , körbeírja nekem a kedves palóc tájszólással, hogy mire is gondol.
S belőle vajon mi vált volna? Lehet, most ő lenne a képviselőnk Harrach Péter helyett?  Vagy egy egyetemen tanítana?

Tudom, értelmetlen a kérdés: "mi lett volna, ha", inkább csak kíváncsiságból teszem fel.
Mindkettejük egyszerű parasztasszonyként élte le az életét, de mi lett volna, ha?

Mikor, és hová születünk, ez szinte meg is határozza az életünket. Nagyon keveseknek adatik, hogy a rájuk váró sorsból valamimód kitörjenek. Már ha egyáltalán akarnak. De az akarat se elég mindig. Kell hozzá szerencse, véletlen vagy ki tudja mi minden.

Vajon hol lennék, s mit csinálnék most épp, ha egy vályogputriba születek hetedik gyerekként?

Misinszki Hanna: megadás

mint a bögrét amiből a kávét itta
őt is elhasználta az idő
egykor azt gondolta ha a zománc lepattan
akkor lesz igazán önmaga
előbújik végre a rákent máz alól
mint lekapart réteg takarásából
az évszázados freskó
és ragyog majd akár a nap
tisztán érinthetetlenül
de élete tárgyai között súrlódva
lassan ő is idejét múlta
a zománc lepattant
s ahogy az ember feltárult szemérmét fedi
ősi és megmagyarázhatatlan rémülettel
úgy takargatta két kezével
legnagyobb titkát: a bizonytalanságot
tegnap használta először a hallókészüléket
délelőtt elismerte hogy bottal könnyebben jár
délután betétet kért és elfogadta a gyógyszert
estére akár a kinyúlt szvetter
hasznavehetetlen lógott önmagán

Bernecebaráti

Ezek a képek nagyrészt fenn voltak a régi blogomon, de most álljanak itt is, mert szeretném sok szeretettel küldeni őket Icának!

Misinszki Hanna: Várakozás

száműzetésem harminchetedik esztendejében
a negyedik hónapban a huszonnegyedik napon
mikor nem jöttél el az alkonyattal és a késő estével sem
becsuktam az ablakot
bezártam az ajtót
elpakoltam terítéked
mint harminchét esztendeje minden áldott éjjel
visszaöntöttem az üvegbe a kitöltött bort
majd levetettem az ünneplőt
s álltam fehéren világítva a sötétben
hagyva hadd szivárogjon át bőrömön a hűség
s világítson
világítson
hogy fényénél legyen erőm másnap is megteríteni
bort tölteni
ünneplőbe öltözni
és várakozni a harminchetedik év negyedik hónapjának
huszonötödik napján is
remélve hogy ébren talál majd a beteljesülés
ha a feltárult ajtóban végül megjelensz

Egy igaz ember

Hogy milyen egy jó lelkipásztor? Azt hiszem sok mindent fel lehetne sorolni.
Számomra István mindenesetre ilyen. Ahogy Kati mamát hallgatja, aki meg szeretett volna vele valamit osztani istentisztelet után, sokat elárul. És Ő mindenkit így hallgat. Fáradhatatlan a szeretetben. :-)

Mátyás B. Ferenc

az anyám szép volt
nem előszobáztatták
Isten fogadta -

Lóga lába, lóga

Ma kemény szolgálatban vettem részt: madárfészket őriztünk.
Eleinte hűvös volt az idő, kissé átfáztunk, de aztán lassan kimelegedett.
Az erőtfeszítő munkában gyakran törölgettem a homlokom, ugyanis ha kisütött a nap ki kellett másznom a hálózsákból, ha beborult, vissza kellett bújnom. :-D Közben hatalmas izommunkával a könyvben is lapoznom kellett néha, aztán meg nem is beszélve az evésről, ivásról, pisilni járásról.
Rengeteg felbőszült kirándulót kellett erőszakkal visszatartanunk a vándorsolyóm fészkének megközelítésétől. De tartottuk a frontot férfiasan.
Közben alig bírtam szakítani kis időt egy-két kép elkészítésére.

Pipulka fészket őriz

Távcső halmaz

Már Katicivel is megfigyeltük a Mecsekben, hogy nincs egyetlen levél sem a fákon, amin ne lenne lyuk. No ezek a lyukak azóta csak szaporodtak, valami fertelmes hernyójárás zajlik az erdőben, tényleg nem találni ép falevelet. Ráadásul ezek a folyton falatozó hernyók, folyton kakálnak is. Úgyhogy heverészésünk közben állandóan esőcsepegéshez hasonló hangot hallottunk. Kicsit fura volt belegondolni, hogy egyhuzamban potyog ránk a szar, de ez volt az igazság. :-) Minden telis teli volt az apró fekete ürülékkel.

Délután 4 körül aztán jött egy sötétebb felhő, úgy döntöttünk hát, ideje befejezni a szolgálatot.
Még megnéztünk egy felújított menedékházat, ami valóban gyönyörű és hiperszuper kinézetű, de tök üresen tátongott a négy napos hétvége ellenére is. Gondolom nem az egyszerű bakancsosokhoz szabták az árakat, vagy ki tudja. De jó sokat költhettek rá, az egyszer biztos. Hát most ott díszeleg az erdő közepén hatalmas üvegablakaival, fa bútoraival, mint valami wellness központ vendégek nélkül.
Hazafelé, már a falu határában álló panziónál jártunk (blogtalisok, tudjátok a mi kulcsosházunkkal átellenben), mikor szembe jött egy motoros, le is állt mellettünk. Egyenruhában volt, de csak akkor tudtuk beazonosítani a természetőrt, mikor kihámozta magát a ruháiból. Az eset kísértetiesen hasonlított egy régi esetre, ami ugyanitt játszódott le, csak akkor a motoros természetőr hámozkodás közben becsípte egy cipzárba a szakállát, mi meg röhögve figyeltük. Kobak még babakocsiban kalimpált akkoriban.
De ez a természetőr nem az a természetőr volt, hanem egy másik, aki nagyon fura fickó, sose tudtam kiigazodni rajta. Az első találkozáskor magázott, de én rögtön mondtam, jaj, ne máár, tegeződjünk. Amúgyis csak pár év korkülönbség van köztünk. De ő nem  foglalkozva a kérésemmel, továbbra is kategorikusan magázott. Baromi hülyén éreztem magam, nem tudtam hová tenni. Megalázónak tartja, hogy leereszkedjen hozzám, vagy urizál, vagy mi a fittyfene?? Többedik kérésre sem változott a helyzet, úgyhogy az az érdekes dolog alakult ki, hogy ő magázott, én meg tegeztem.
Nem tudom, most mi lelte, de leugrott a motorról, hogy meghív minket valamire, már indult is a panzió felé.
-A fiatalasszonynak egy kólát?-nézett be a terepjáró ablakán.
-Nem iszom kólát.
-Akkor mit iszik?
-Forrásvizet.
-Mint a madárka?  (no ezzel legalább akaratlanul is ráhibázott)
Eltűnt az épületben, mire Éva gyorsan kiszállt a kocsiból:
-Na nekem ehhez nincs kedvem, megyek gyalog tovább. Nem jössz?
-De itt a csomó cuccom, azt nem tudom gyalog haza cipelni.
Meg hát Petit se akartam cserben hagyni.
Éva lelécelt, mi meg már láttuk is, hogy jön az ipse két sörrel, meg még valamivel a kezében.
-Tessék a kóla helyett hoztam nyalókát-tolt elém a fa asztalon egy jégkrémet.
Nyalóka, ja. Hirtelen mozdulattal visszatoltam:
-Nem eszem meg, ha nem tegeződünk!
Igen jó kedve lehetett, mert tíz év után megtört a jég.
Aztán ment a szó a szokásos mindenféléről. Politikáról, a Nemzeti Park és az erdészet közti állandó háborúskodásokról, a fatelepítéseiről, amit ő csinál, hogy majd ha az öregotthonban lesz tudjon új gumit venni a tolószékére (legalábbis így mondta), a felújított menedékházról. Érdekes módon a fészekről nem tudott, amitől jöttünk, pedig az ő területén van. Csodálkozott is. Viszont felvilágosított minket, hogy a környéken található pár fekete nyárfa különleges példány, mert annyira el vannak szigetelve, hogy nem tudtak megfertőződni, nincsenek hibridek.
-Elmondjam hol vannak? Na figyeljetek, na figyeljetek!
Aztán azt is elmondta, na figyeljünk, na figyeljünk, hogy hol vert tanyát a hód. És azt is megtudtuk, hogy a tölgyfák okos fák, mert két hajtást hoznak, s ha az elsőt le is eszik a hernyók, ott a második.
-Miért, a többi fa tehet róla, hogy nem olyan?-kérdeztem furcsán.
-Nem tehet.
-Akkor ők miért buták?
No mindegy. Szóval beszélgettünk, vagyis inkább ő beszélt, pedig Peti barátomnak is van jó kis mondogatója, de most még ő sem jutott igazán szóhoz. Én meg főképp nem.
Egyszer már hangosan felröhögtem, mert olyan tudálékosan magyarázott, hogy nem bírtam tovább.
Már indulni készülődött, mikor hirtelen ki tudja miért, tán magyarázkodni akart miért tart az úton arrafelé, amerre tart, vagy csak dicsekedni akart, vagy hirtelen érzelgős állapotba került, bár nem voltunk soha vele valami bizalmas viszonyban, de ezt bökte ki:
-Én meg vénségemre megkergültem.
Csak néztünk rá kérdőn.
-Szerelembe estem.
Hűha! Na tessék! Azt tudtam, hogy elég szoknyavadász, de hogy szerelembe essen, no ez újdonság volt.
-Egy bájos fiatal hölgy, most hozzá megyek.
-És hány éves az a fiatal hölgy?-kíváncsiskodtam.
-Negyven.
-Jah, azt hittem huszonöt vagy ilyesmi.
-Ááá, 53 éves vagyok, olyat már nem kapok.
S mielőtt további információkhoz jutottunk volna, felpattant a motorjára és elszáguldott a bájos fiatal hölgy felé.
No hát így volt. Becsszó, nem hazudok. :-)

Szabad péntek, szabad szombat, szabad szappanozni

Szappanozás helyett ugyan mosódióval-gesztenyével és mosószódával raktam be egy-egy mosást, aztán kivonultam a kertbe. Még egy darabkám mindig nincs felásva, sajnos csak keveset tudok egyszerre, mert vagy a hátam, vagy a csuklóm fájdul meg. Egyszer egy rohamásással tettem sok hónapi pihenőbe a kezem, úgyhogy igyekszem vigyázni. De a kert másik felében már kinn van a retek, répa, petrezselyem, hagyma, saláta, kapor.
A maradékba kerülnek a palánták, amiket reményeim szerint idén is kapok majd innen onnan. Ha nem, hát az itt-ott maguktól kikelt kis paradicsomokat fogom majd átmenteni a megfelelő helyre.
A krizantémjaimat is cserepekbe ültettem, igaz még soha nem sikerült egyik évben sem szép bokrokat nevelni, de nem egykönnyen adom fel. A retekkel is így voltam évekig. Kikelt szépen, aztán nekilódult és rögtön magba ment. DE tavaly!! Olyan fantasztikus retkeim lettek, hogy alig hittem el. És nem fásodott, már hatalmasak volt, még akkor is lehetett szedni. Kíváncsi vagyok az ideire. Lehet, csak egyszer volt Budán kutyavásár.
Délután ötre kinyúltam, úgyhogy felvonultam a házi magaslesbe. Már régebben felvonszoltam a szivacsot és a hálózsákot, s tegnap kicsit kijavítgattam a szőlővesszőből font korlátjait is.
Nagyon szeretek itt fenn kuksolni. Kicsit úgy érzem magam, mintha a világ felett lebegnék megbújva, alattam zajlik az élet, a szomszédok kertészkednek, füvet nyírnak, beszélgetnek, a gyerekek kiabálnak, játszanak. Én pedig lapulok, mintha senki nem tudná, hogy ott vagyok, felülemelkedem a hétköznapokon, nézem az eget, süttetem magam a napocskával, s néha a közelemben rászáll az öreg, kiszáradt almafa ágára egy cinke. Egész közel. Csak egy idő után jön rá, hogy ott vagyok, s akkor tovább repül.
Most fölvittem a hegymászós könyvet is.
Íme egy jópofa részlet belőle. Pakisztánban vagyunk, útban a Nanga Parbat felé:

"Ahogy a helyiek a high-tech azenállal felszerelt külföldieket, mi a teherhordóinkat bámultuk csodálkozva. Összes felszerelésük az öntött gumicipő, vékony vászonruha, felpöndörített oldalú kerek gyapjúkalap és egy nagy kendő volt. Igaz, a kendő több funkciót is ellátott, ebben tárolták a négynapos útra hozott élelmüket, azaz néhány lepényt. Ebbe burkolóztak mikor megálltunk pihenni. Este pedig, míg mi pehelyhálózsákjainkba bújtunk be, a hordárok a kendővel takarózva, a puszta földön tértek nyugovóra. Mindezt látva a hegymászó egyszerűen hülyének érezte magát főzőivel, energiaszeleteivel, sátraival, matracaival, pehely kabátjaival, és néha úgy tűnt, hasonlóan vélekednek rólunk a hordárok is. "

Haiku

Tisztán ragyog a
hold. Hunyt szemmel muzsikál
frakkban a tücsök.

Boda Magdolna: Észrevétlenül gyere

Észrevétlenül gyere,
ha mégis jössz,
úgy, mintha te lennél
az a sétány melletti
ház, amely már
időtlen idők óta ott áll
mozdulatlanul;
úgy gyere,
hogy érkezésed
ne lépés legyen,
hanem várakozás,
s mintha
te lennél az idő is,
az az estenyolcóra,
ahol, s amikor
várlak,
s mintha te lennél
a rengeteg évem
ami most
letekeredik
az idő szorosszálú orsójáról,
ha mégis jönnél,
ne gyere egyedül,
hozz magaddal engemet,
hogy már ne kóboroljak,
hozz el ide
a sétány melletti
házba,
este nyolcra,
és tarts is magadnál örökre.

Zöldre van a, zöldre van a.....

Paci

-Meghíztál?-néz rám Ica néni.
-Nem tudom, nincs mérlegem.
-A farod.

Csúcstámadás

Földes András Erőss Zsoltról szóló könyvét olvasgatom esténként, így hát gondolom ennek volt egyenes következménye, hogy valami magashegyi környezetben bajlódtam egész hajnalban.
Az biztos, hogy a csúcsot sikerült megmásznom, mert már lenn az alaptáborban, vagy legalábbis valahányadik táborban nyűglődtem teljesen kifeküdve a hálózsákomban. Iszonyú rosszul voltam, szorított, fájt fertelmes módon a szívem, mondtam is magamban, na kész itt a vég, hiába jöttem le a csúcsról.
Nem tudom kik vettek körül, nem ismertem őket, de egy csapathoz tartoztunk az biztos.
Egy kedves, fiatal hegymászó fiú támogatott le a hegyről, egy percre el nem hagyott, én meg csüngtem rajta, mint gyümölcs a fán, s egész úton csókolgattam hálám jeléül. :-D
Leértünk. Hogyan, nem tudom.
De én valami olyan nyúzott, szörnyű állapotban ébredtem reggel, mintha legalábbis tényleg megmásztam volna valamelyik nyolcezrest. :-)) Jó időbe telt, míg összekapartam magam.
Az öregotthonba beérve meg mit találok az asztalomon? Egy régebbi újság, aminek hátlapja nézett felfelé, s ott vigyorgott rajta Klein Dávid.  ( http://www.sparexpedicio.hu/posts )
Te jóóó éég! Valami dolgom volna a Himalájában?  :-O