Szépséges sebhelyeink

Találtam egy másik mecseki filmet az előző csoda alkotóitól.


https://www.youtube.com/watch?v=0H937vzKq9U&fbclid=IwAR03-tCYhfp6zR4Jd5Gqb-RTeF0LMpFTvbuE-1jwq5X3H43xtcD4tfjcWC4

Kelet és nyugat

Egy gyönyörű film a Mecsekről.


https://www.youtube.com/watch?v=BFPLoD9ZGtY&feature=emb_logo





A fotó természetesen az enyém és nem a filmből való. :-)

Mamusz a sebesült

Mamusz hihetetlen nagy méregzacskó. Míg Huba elég nyugodt, békés természet, ő nyughatatlan, ha megyünk az utcán minden kerítéshez hőbörögve odarohan ahol kutyát lát, és fülsüketítően ordít, acsarkodik, vicsorog a bent lévő ebtársra, mintha az nem tudom miféle gonosztevő volna. Ha pórázra fogom evégett, akkor úgy ráncigál és annyira dühös, hogy majd meg pukkad. Csak tőlem hajlandó elviselni, hogy lakott területen pórázon vezessem, másnak belecsíp mérgében a sarkába, mint az puliknál szokás terelés közben. Képtelenség leszoktatni erről a hőbörgésről, mondhatom nem túl kedves ismerkedési forma. Ezalatt Huba szép nyugodtan ballag, rá se néz a kerítések mögött ugató kollégákra, bár néha már őt is felidegesíti Mamusz vérmes viselkedése és akkor halkan nyüszög.
A kócos kis vacak tág, szabad területen is másképp viselkedik, őrült nagy köröket ró le, mint aki nyájat terel, forgószélként spurizik. Utol nem lehetne érni, kurta lábai alig érik a földet, a nagyobb tesót pillanatok alatt a háta mögé utasítja. Azt hiszem, ha egy nyáj közelébe kerülnénk, azonnal tudná mi a dolga, hiába csak keverék.
Minden utcai vonulás hercehurcával jár, mert amerre megyünk végig üvölti a kerítéseket, alig várom, hogy kiérjünk a faluból. Nem tudom, eljön-e valaha az idő, hogy lenyugodjon, de attól tartok nem.
Vasárnap túrából hazafelé már későn eszméltem, hogy a házak közelébe érve megkössem, így az első kutya alkalmával elrohant és rendezte a szokásos cirkuszt az épp aktuális kerítésnél. Ilyenkor már se lát, se hall, mint aki megőrült. Huba nyugtalanul szűkölt, hol rá, hol rám nézett, szinte látszott rajta, hogy aggódik, kéri csináljak már valamit. Csináljak, csináljak, köszi....de hogyan?? Mamusz rá se hederített a parancsaimra, tesója ideges nyüszítésére, már porolt is a következő telekhez, ugrott a kapura, bentről a kolléga meg ugyanazzal a svunggal beleharapott a felkapaszkodó lábba. Volt őrült nyüszítés, vonítás, a másik fogva tartotta, s csak akkor engedte ki a bilincsből, mikor odaértem.
Nagyon fájhatott neki, mert rémesen sírt, rá se bírt lépni, három lábon ugrált hazáig meg-megállva közben.
Mérges is voltam, haragudtam is, sajnáltam is egyszerre, mert önfejű makacs, szófogadatlan ilyenkor, de aggódtam is, mert ki tudja mekkora sérülés lett rajta. Próbáltam megvizsgálni, megtapogatni a tappancsát, de azonnal nyüszítve elkapta, nem engedte a diagnózis felállítását. Annyit láttam, hogy a talpán ott egy mély fognyom, de vérezni nem vérzett.
Estére becipeltem a cserépkályha mellé, simogattam, dédelgettem, ő nyalogatta magát a gyógyulás érdekében. Másnap még mindig három lábon ugrált, de azért az látszott, hogy  nem teljesen kedvetlen, próbál közlekedni ha muszáj, de azért a kuckóban jobban érezte magát.
Harmadnap, mikor hazaértem melóból, ott vártak szokás szerint a kapunál. Mamusz most is betegesen emelte a bal mellső lábát, gondoltam megpróbálom újra áttapogatni, hátha engedi. Most nem szisszent, nem kapta el, tűrte, hogy végig vizslassam az ujjaimmal, de nem tapasztaltam semmi rendellenest. Akkora tán mégse lehet a baj, bár láthatólag nem bírt még mindig ráállni. Simizgettem, sajnálgattam, aztán nekiláttam a dolgaimnak, kimentem tüzifáért a begyújtáshoz. Ahogy a színben matatok, fél szemmel látom, hogy  a  kis fekete gubanc hátrafelé szalad a kertbe. Hopp, ezen hirtelen fennakadtam. Aztán ahogy tolom a ház felé a megrakott tragacsot, az udvar közepén birkózik, ugrál önfeledten Hubával.
Óóóó, tee zsivány, tee anyaszomorító!
Hát ezek után  jön megint felém, és rendkívüli módon sajnáltatva magát emeli a bal mellső lábát.
A bitangja!

Büszkeség

Falum hagyományőrző csapatát a Magyar Kultúra Napja alkalmából meghívták a Nemzeti Színházban már ötödik alkalommal megrendezett Pajtaszínházi Szemlére.  Pest megyéből ők voltak az egyedül meghívott csapat.
Nagyon nagy sikerük volt, vastapsot kaptak, többször visszakövetelték őket. Ráadásul egyik tagjuk éppen a hetvenedik évét töltötte, s mivel hagyományosan felköszöntik egymást, vezetőjük Évike doktornő felkérte a közönséget, hogy együtt énekeljenek neki. Persze volt meghatottság, mert Magdi néni nem tudott az egészről, sírva is fakadt a színpad közepére állítva.
A csoport 50 éve alakult és még egy alapítótag ma is köztük van, ő a 85 éves Margit néni, aki az én gondozottam is egyben. Ő a csapat egyik lelke, mert tőle kérdezik a régi dalokat, jeleneteket, szokásokat és Évike azok alapján állítja össze a műsort. Rengeteget próbálnak, fáradhatalanok, pedig Évike négy faluban rendel, két kisgyereke van, állatokat tart, szóval éli a falusi asszonyok életét attól függetlenül, hogy doktornő. Margit néni folyton csodálja őt, pedig fiatal korában éppen ilyen volt. :-) Mindenben részt vett, mindenhol ott volt, mindent tud az erdőről, álló nap tudnám hallgatni a történeteit. Őt látjátok a cikkben az egyik képen fakanállal a kezében. A falu régi szokásaiból adtak elő egy csokorral, itt épp lakodalom van és a szakácsné jajgatva szalad be, hogy leforrázta a kezét. Persze az egész kamu, csak arra megy ki, hogy a vőfély pénzt dugjon a zsebébe, hogy el tudjon menni az orvoshoz. Margit néni külön nagy tapsot kapott a közönségtől a jelenetéért.
Nagyon büszke vagyok rájuk, már többfelé elvitték falunk hírét kicsi hazánkban.


https://nmi.hu/megyei-iroda-hir/kemencei-hagyomanyorzok-a-nemzeti-szinhazban/?fbclid=IwAR3qXcl5jRZwjytc1b__Yt9UMC8VWn2JThD17lhtMmj_OImcynyM948ZgsQ

Pipulka és a nesszeszer

Reggel bevágódtam az öregotthonba és elkezdtem írni az adminisztrációt. Rám nézett a mellettem ügyködő Etike és csodálkozva kérdezte:
-Ki vagy festve?
-Éééén???-kérdeztem vissza szinte felháborodva.
-Pedig mintha ki lenne húzva a szemed meg itt alul is....
Hirtelen belém fagyott a "felháborodás, mert mint a villám sújtott le az eszmélés:
-Vagyis, hogy izé....
Előző este kezembe akadt a nesszeszerem amiben a hatalmas mennyiségű és úgy tíz évente egyszer használt sminkes cuccaim vannak. Olyan poros volt, hogy úgy döntöttem kipakolom és kimosom. Na ha már így döntöttem, átnéztem a készletet, jó-e még belőle valami. Találtam avas rúzst ami ragadt mint az egérragasztó, azt ki is hajítottam. A szempillaspirál nagy csudálkozásomra még nem volt beszáradva., egy szemhéj festéket sikeresen leejtettem és darabokra hullott. No jó, a következő tíz esztendőre megint elleszek, a nesszeszer ment a mosógépbe, én mentem tovább dolgomra.
Így aztán csak másnap szembesültem vele adminisztráció írás közben, hogy a reggeli mosakodáskor elkentem magamon a még este kipróbált szempillafestéket. :-D
Hát máskor majd jobban meggondolom, mennyire hirtelen háborodjak fel valamin, bruhahaha.
Volt mit hallgatnom utána a kolléganőktől, akik vigyorogva utánozták a hangsúlyomat: Éééén???

Egy nem tipikus mai fiúcska

Egy cikket szeretnék a figyelmetekbe ajánlani, ami nekem nagyon megmelengette a szívemet.
Gondolom, néha én is valami csudabogárnak számítok, hogy nem veszem igénybe a technika egyes vívmányait, hogy nincs okostelefonom és nem is tervezek beszerezni, hogy bár sokat járom az erdőt,  nincs GPS-em csupán papír térképem, de van erről egy elképzelésem, amihez egyelőre tartom magam. Nem mondom, hogy soha nem fog megváltozni, mert ki tudja mit hoz a jövő, és ha valakinél van emilyen okos eszköz akivel túrázom, cseppet sem határolódom el tőle és elismerem, hogy hasznos, de én boldogulok ezek nélkül is.
No de ha én fura vagyok, akkor milyen lehet egy 19 éves fiatalember, aki papír térképek alapján indul el a nagyvilágba, nem fb-ozik és kézzel írja a naplóját?
Én minden sorát, minden szavát élveztem ennek a cikknek és a szívembe zártam ezt a fiúcskát.


https://www.turistamagazin.hu/hir/hazajottem-mert-jollaktam-a-csenddel?fbclid=IwAR3l01goWQsFcXIfDtXMOmK4J6LaACGoEN2_7TMBT9uVHmLbWwhPQJ1ovlE

Szilveszteri túra

Mi mást is csináltam volna szilveszterkor, mint irány az erdő.
Zsóti barátommal megbeszéltük már korábban a túrát, de ha nem jön én akkor is nekivágok. Végül még egy jelentkező akadt Laci személyében aki Kecskemét mellől érkezett. Őmiatta viszont elég későn indultunk neki a reggeli tervezett helyett, így biztos volt a sötétben való lejövetel.
A fiúk teljesen rám bízták magukat, igaz általában én kullogtam leghátul, de azért mindig elirányítottam őket, hogy merre menjenek.
Volt mászás, esés, puffanás, vadak teperték le egyik bajtársat, besikerült egy, még a '14-es jégtörés után maradt jó kis fakidőléses szakasz, aztán valami térkép által sem feltüntetett seggmeredek bércen való ereszkedés, végül vagy másfél-két órán át való sötétben menetelés, akarom mondani bukdácsolás kb. 6-7 átkeléssel fűszerezve a patakmeder félig jeges kövein. Szóval minden, ami egy valamirevaló Börzsönyjárónak dukál szilveszter napján. Este jutalomként jóféle házi körte és rakott sajtos tészta, aztán édesded durmolás kutyástul, macskástul.
Persze előbb még átvészeltük a durrogtatást, amit Huba harciasan ugatva dühösködött végig az udvar közepén, Mamusz viszont már az első puffnál hozzám szaladt és nyüszögött. Ő inkább a ház biztonságos belsejét választotta a hadviselés helyett. Vicces volt ez a felállás, mert máskor Huba a nyuszi és Mamusz a bátor.

Gyönyörű napsütést fogtunk ki

Ezüst patak

Zsóti haját is befényezte a napsugár, ez nagyon tetszett nekem :-)

Ez itt egy hard fogkefe

Bükk óriás

Csapatom ma csupa fickókból állt. Mindenki szép rendben, mint a katonák

Szalonnát is hoztál Gazdanő?

A téli napfény és a bükkerdők mindig elvarázsolnak. Az a különös kékes-szürkés-ezüstös szín, ami a rozsdás avar  között még hangsúlyosabbá válik utánozhatatlan.

Vakarózó fa. Ezt már jól megdolgozták a szarvasok az agancsukkal.

Mint egy katedrális oszlopai

A meredek emelkedőt nem mindenki viselte jól, Laci kidőlt :-D Huba és Mamusz szorgalmasan igyekezett őt újraéleszteni.

 Sikertelenül. Így aztán a hős, hűséges kutya őrizte a hős katona holttestét. 

Nimááá, ezen a fatörzsön meg felmászott egy cica!

Szeretem az ilyen különös ábrákat és formákat, ráadásul mindig Katici jut róluk eszembe, hisz ő folyton kiszúrja az ilyesmit.

Sajnos a napocska a túra felénél elbújt. Így jár aki hiába kel korán mégis későn indul. :-D De legalább a szép színekben gyönyörködhettünk.

Egy sziklán gyönyörű, növőben lévő jégcsapokat találtunk, ezek fotózásával jól el is ment az idő

Az utolsó, visszanéző napsugarak még felcsillannak a jégcsodákon

A lefelé ereszkedés nagyon meredek volt, elő is került a túrabotom, amit mostanság elég keveset használok, de itt nagy szükség volt rá. Egyre inkább ránk ereszkedett a félhomály, de még szürkületben sikerült elérni a völgyet amin felfelé jöttünk. Én nagyon szeretek fejlámpa nélkül ballagni, elég sokáig lehet így látni. De ha már valaki felkapcsolja, utána rossz, mert a fény elvakít és nem tud hirtelen a szem a szürkeséghez visszaállni.  Én igyekszem a lehető legtovább lámpa nélkül haladni, no meg szeretem is ezt a hangulatot. Zsóti viszont világított, hát próbáltam tőle lemaradni. Még így is besikerült egy hatalmas bukfenc. :-D Csak-csak felvillant az a fejlámpafény amott előttem és ez megzavart. Akkora sziklának mentem neki, hogy szabályosan átbukfenceztem felette. Hiába, a térdem alatt már sötétségbe borult minden. Szerencsére nem lett semmi baj, csak röhögtem egy jó nagyot és örvendeztem, hogy a fiúk jóval előttem járnak és nem látják a csúfos előreszaltót.
Még kitartottam egy darabig, de a patakon való átkeléshez már muszáj volt nekem is a fény.
Sokszor mulatok magamon, mert ezeknél az átkeléseknél tiszta fostos vagyok, nem nagyon megy az egyensúlyozás, sokáig elpipskedek, mire átjutok. Közben a sziklán meg minden további nélkül mászogatok felfelé. Ki érti ezt?

Végül csak lebotorkáltunk a  hegyről, a fiúk nagyon köszönték a túrát. Laci ráadásul amúgy egyedül búslakodott volna otthon, ha én nem telefonálok rá.
Úgy 17 km lett a végeredmény, de ezt csak onnan tudom, hogy Zsótinak van mérőkéje. Ettől függetlenül kb. én is ennyit éreztem a lábamban, másnap meg a karomban is, a lefelé túrabotozástól.
Huba és Mamusz persze legalább ötször ennyit mentek, de ez nem látszott rajtuk. Otthon nyúltak csak el, ahogy az már lenni szokott.

Megyezetünk abban, hogy soha jobb szilvesztert. Túra, barátok, kutymákok, finom vacsora, hát kell ennél több?

Kincsesláda mélye

A cím  hangaztos, és nekem valóban kincset ér az alábbi fotó, persze ne számítsatok valami nagy durranásra.
Már említettem tán régen, hogy van egy zárt csoport, ahol szülőfalumról, annak életéről lehet látni régi fotókat. Egy velemkorú nagyon lelkes és kedves hölgy az, aki nem kímélve időt, energiát, kutatgatja a még fellelhető ilyen képeket, szerzi be hozzátartozóktól, szkenneli és tölti fel az internetre sokunk örömére.
Karácsony előtt egy nagyon szép, régi viseletbe öltözött lányokat ábrázoló képen szemetszúrt, hogy egyikük vonásai nagyon hasonlítanak anyuéra.
Az ünnepek alatt nővérem hozta fel a dolgot, aki megmutatta nekem a telefonján ezt a képet, mert ő meg mamát vélte benne felfedezni. Izgalomba jöttünk, mert ha kettőnknek is feltűnt, akkor csak van benne valami. Kérdezősködtünk, próbáltuk összerakni a képen lévő többi szereplőt is. Megmutattuk anyu nővérének, aki ugyan már idős és nem úgy gondolkodik ahogy kéne, de ő is rábólintott, igen ez a mama és a komaasszonya, lánykori barátnője is rajta van.
Szóval most örvendezek ennek a fellelt kincsnek, aminek a létezéséről nem is tudtunk a családban.

Szarvas-kőn októberben

Madárraj lebeg,

árva felhő megy,

nem únjuk nézni

egymást - én és a hegy." 

Li Taj Po

Öreg-sózó

Kilátás a Magas-Börzsöny puklijaira

(Elől az Öreg-sózó, mögötte középen a Halyagos, attól jobbra a három kis pukli a Kuruc-bérc, attól balra a Drinó patak-völgye)

Szemben a Godóvár (amin a tisztások vannak) és Miklós-tető

Én is kipróbálhatom?

Az erő legyen veled!

És persze sose fogyjon ki a csont a kutyatálból! :-D

Kettétört

Kettétört szívem

te már nem látod belül

hófehér maradt.

Ketten

Hogy ide találj,

együtt világítunk a

barátom és én.

A boldogság vadregényes útjai

Nagyon szeretem Tamás Rita Ne pánikolj, sportolj! nevezetű oldalát. Mindig rendkívül ösztönző cikkeket ír és saját példájával is bemutatja amire másokat bíztat. Mindene a sport, ez segítette át élete nagy tragédiáin, nehézségein. Megbirkózott a rákkal, a pánikbetegséggel, magánéleti válságokkal, s azon igyekszik, hogy másokat is bátorítson. Hol hírességek, hol egészen hétköznapi emberek történeteit meséli el, ezzel adva erőt, reménységet azoknak, aki betegek, megfáradtak, küzdenek a kg-okkal vagy egyéb nehézségeik vannak.
Rendkívül tetszett, mikor egy egészen idős hölgyről írt, aki már nem fiatalon kezdett el futni s a maratonig jutott. Valahol kicsit magamat láttam benne, hisz majd 50 évesen kezdtem a sziklákat kóstolgatni, néha még kicsit magamat is bolondnak tartva ezért. Hozzá is szóltam a cikkhez, s legnagyobb ámulatomra Rita megkeresett, hogy szívesen írna rólam. De hát én nem vagyok semmi különös....persze ne legyek a jónak elrontója, álltam elébe, ha ő úgy érezte, ez esetleg másoknak jelenthet valamit. Ő már pedig úgy érezte, így hát emailben elküldte a kérdéseit, fotókat kért, s azt mondta, majd szól, ha megjelenik a neten.
Eltelt pár hét, aztán hónapok, én úgy gondoltam végül érdektelen lett a dolog vagy nem volt idő a megírására, mígnem egy másik cikkhez való hozzászólásom kapcsán egészen véletlenül derült ki, hogy pedig bizony megjelent, csak valószínű a rengeteg elfoglaltság miatt Rita engem elfeledett értesíteni.
No de bánja kánya, végül fél év csúszással én is értesülhettem róla, s bevallom meghatottan olvastam el az írást, ami bizony nem is rövid és még képes galériával is ki van egészítve.
Elhoztam nektek is:



http://www.csupasport.hu/turazas/a-boldogsag-vadregenyes-utjai-16506/?fbclid=IwAR1NmOFRKS1DzQ0JNY6XqIRmcLmMHEwAthyhMvJ8FwLnpJSHjx2dpqY89n0

Hiányos

Hiányos a hold.

Akárcsak szuszogásom

éjjel a párnán.

Mentő hadművelet

Kobakom észrevett egy verebecskét az udvaron a lavórban fürdőzni. Aztán kiderült, hogy nem fürdőzik a lelkem, hanem még fiatal madárka és hiába próbál, nem bír kijönni a vízből. Gyorsan kimentettük, kiraktam a napra, de annyira remegett szegényke, hogy inkább a ruhámba csavartam és dédelgettem. Ott láthatóan jobban érezte magát, de be-becsukta apró gombszemét, féltem, hogy kihűlt, s még ott hal meg a kezemben. Uzsgyi be a fürdőszobába, elő a hajszárítót! Verebecske az ujjamba kapaszkodva némán és mozdulatlanul tűrte a műveletet, míg szépen meg nem száradt mindenhol a ruhácskája. Gondoltam még kicsit melengetjük puha rongyban, de a szobában szárnyra kelt. :-) Így hát kivittem az udvarra, s bátran útnak is indult a tenyeremből a kert felé.

Sok madárka tanyázik idén nálunk. :-) És ennek úgy, de úgy örülök!
Figyelnem kell a vízállás magasságára!

Ide nekem a hiúzt!

Filmecske Szőrmesterről és a hiúzról.

https://vimeo.com/320606158

18.

Mivel fiam soha nem szerette a süteményeket, nagy fejtörést okozott, milyen tortát süssek neki a 18. szülinapjára. A hozzávalók beszerzése, bicajon való haza cipelése, a tészta és a krém összeállítása, a gyertyácskák elhelyezése sem volt könnyű feladat. De végül a sok fáradozás meghozta jutalmát, Bendegúzom kijelentette, ez eddigi élete legjobb szülinapi tortája és azonnal el is kezdte felszeletelni. Engem is megkínált.

Börzsönyi napfelkelte

Pünkösd vasárnap

Eleinte egy tengelic fújt riadót a bodzafa csúcsán, aztán megérkezett a rozsdafarkú is. A kis büdös beletojta a tojásait a terasz gerendájára hevenyészett módon feldobott, réten talált fészekbe, ahelyett, hogy a biztonságos kuckóba építkezett volna. Alig győztem kibiztosítani egy ócska esernyő nyelével, hogy le ne pottyanjon az alkotmány. Azóta már a második fészekaljat költi a gyorsotthonban.
Áldott csend, ma nem szól egyetlen fűnyíró sem, fekszem az udvarban a szivacson és lesem az énekes rigót. Reggelente csodálatosan dalolt mostanában a bodzán, most kiszúrom, hogy mohát hord a lombok sűrűjébe. Óó, fészket rak ő is nálam, hurrá!  Előbújik, landol a fűben, gyüjtöget aztán irány újra az ágak közé. Belesekedek. Már szép kerek, formás a bölcső, remélem itt marad.
A cseresznyefa körül seregély mókázik sárgarigó hangot mímelve, fenn a kék égen cikáznak a fecskék, szerencsére itt még van egy csapat.
A galambocskát ma még nem láttam, de tegnap megtalálta magának a téli madáretetőt és hintázás közben sokáig csipegetett. A szomszédban vígan hápog a kacsa sereg jó dolgában.
Huba a fejemhez hajtja fejét, egyfolytában fészkelődik mikor mozdulok, hogy továbbra is hozzám érhessen, érezhesse a közelségemet. Mamusz a járda hűvösét választja, ott nyúlik el pihenőre.
Mennyei béke. Oly gyönyörűséges minden és oly boldog vagyok.
Pünkösd vasárnap.