2014. január 30., csütörtök
2014. január 27., hétfő
2014. január 26., vasárnap
Somlyó Zoltán: Szerelmes vers
Válts utat: arra jöjj, amerre én!
Bozótos sziklaszakadék peremén!
Nem én: a szigorú sors mondja ezt.
Mely hozzám ragaszt és el nem ereszt.
Születtél - s utamba vetett a por.
Most már a szél is karomba sodor.
Férfi csak így tehet, hogyha erős!
Igy tesz majd az utód. Igy tett az ős.
A kar mind bezárul: arra való!
Ha jő a férfi, az asszonyfaló!
Viszlek, ha jössz. Ha nem: megyek veled.
Rejtsd el a szívembe szégyenedet.
Tiéd a férfi. A szégyen enyém,
ha elejtlek a sziklaszakadék peremén. . .
2014. január 25., szombat
Lurkószáj
"Miért van az, hogy ha egy férfi lefekszik egy csomó nővel, az laza, viszont ha egy nő feszik le sok férfival, az k...a?"
2014. január 24., péntek
Három a magyar igazság
Az elmúlt napok tapasztalata alapján ma már szinte elvártam, hogy mikor beléptem a postára, az ott sorban álló három néni közül egyik lelkesen
kijelentse:
-Jaj de szép a hajad!
:-DD
De kaptam ma olyan dicséretet is, amire igazán, de igazán büszke vagyok.
Tegnap törtem egy kanna diót Ilus néninek, hogy majd aztán ő szép lassan pucolhassa, ahogy ráér.
Ma, mikor vittem az ebédet neki, ott ült nála a 100 éves Franci néni, pucolta a diót, s amint beléptem az ajtón, örömmel felkiáltott:
-Arany kezed van! Arany kezed van! Így törni a diót! Ritkaság. Arany kezed van!
Nem szerénykedek, tisztában vagyok profi diótörő képességemmel, más is mondta már, no de képzeljétek egy 100 éves asszony mennyi diót pucolhatott életében, hát bizonyára van összehasonlítási alapja diótőrés és diótörés között.
Össze-vissza pusziltam és ő is engem.
S ahogy a mesében szokás, nagy örömmel mentem tovább utamon.
2014. január 23., csütörtök
Valami van a levegőben
Nem értem én ezt.
Hogy mi a túró van??
Suhanok a folyosón a főnökasszony irodájából kifelé, tovább a dolgomra, mikor összetalálkozom az egyik kedves demens néninkkel, aki ott áll szobája ajtajában. Ahogy mellé érek, nagy nyugodtan rám emeli szemét, jól megnéz és kijelenti:
-Szép vagy!
Boris néni száj
"Olyan szépek a copfjaid, olyan vagy mint egy....(pár pillanat gondolkodási idő)....gimnazista."
2014. január 22., szerda
2014. január 20., hétfő
2014. január 18., szombat
Hogy is mondja a szlogen?
Merciii-iiii, köszönöm, hogy vagy nekem. :-DDDD
Tegnap délután az utcán Z-től Gizi néni felé menet valaki a kezembe nyomta. Pedig nincs is szülinapom. :-D
A téliesítést már a kolléganőim is eltanulták tőlem. Én meg ellestem egyiküktől, hogy eső esetén nagy kukászsákba csomagoltan helyezi be a kosárba a cuccost. Jó pap, vagy házigondozó holtig tanul egymástól. )
2014. január 16., csütörtök
Az orrunkon túl
"Mert az Úr nem azt nézi, amit az ember; mert az ember azt nézi, ami szeme előtt van, de az Úr azt nézi, mi a szívben van."
(I. Sámuel 16:7 )
2014. január 14., kedd
Örül
Katici nagy meglepetést szerzett nekem, mert fogalmam sincs honnan, de előkotorta az előző bejegyzésben említett versikét. Mégse veszett el, de jóóó! Nem mintha nagy műremek lenne, de nekem kedves. Most egy cseppet javítottam is rajta.
szétmálló színek
versenyt futottunk a lemenő nappal
fényesen ragyogott a sárguló lomb
szép este lett volna ma a halálra
mint zöld kabátodról leszakadó gomb
lehullani hangtalan az avarba
majd elpárologni lassan a földből
hideg ujjaim tenyeredbe rakva
szétmálló színek úsznak ki az őszből
2014. január 13., hétfő
Széles Sargasso-tenger
Sokszor találok olvasmányaimban olyan sorokat, amelyeket szeretnék ide lemásolni, de aztán általában elmarad a dolog. Most még idejében elcsíptem, igaz közben már új könyvet kezdtem, s abban is találtam jó kis idéznivalókat.
A következő rész azért is tetszett különösen, mert jómagam is megfogalmaztam egyszer valami hasonlót egy versecskében, ami odaveszett sok mással együtt a freeblogon.
"-Nem szoktam meg, hogy boldog legyek-mondta.-Félek tőle.
-Sose félj. Vagy ha mégis, senkinek se szólj róla.
-Értem. De az igyekezet még nem segít.
-Hát mi segít?- nem felelt, majd egy éjszaka azt suttogta: - Ha meghalhatnék. Most, mikor boldog vagyok éppen. Megtennéd nekem? Nem kellene, hogy megölj. Csak annyit mondanál: "Halj meg", és én meghalnék. nem hiszed el? Akkor csak próbáld meg, csak próbáld, mondd azt, hogy "Halj meg", és nézd, ahogy meghalok"
(Jean Rhys)
Aki olvasta a könyvet, azt tudja, bíz jobb lett volna a főszereplőnek, ha akkor, ott meghal.
Vajon hányan halnak meg boldogan? Kit ér ilyen szerencse? Valószínű nagyon-nagyon keveseket.
2014. január 4., szombat
Túrmezei Erzsébet: Fületlen bögre
Ma este elmosogattam éppen nyolcra.
Rakosgattam a bögréket fel a polcra.
Kettő van fületlen, de elölről szépek,
Egészen olyanok, mint a többi épek.
Csak a fületlen részt hátulra kell tenni,
S nem kell azt a hibát úgy szemügyre venni.
Most eszembe jutott sok felebarátom,
Hogyha képletesen fületlennek látom,
Úgy teszem-e őket életem polcára,
hogy ne lássunk mindig arra a hibára?
Hanem csak a szépre, hanem csak a jóra,
Mert (csak ha így térek egyszer nyugovóra)
Akkor tesz el úgy az igazságos Isten
– Ahogy a bögréket rakosgattam itt lenn –
A mennyei polcra nagy irgalmú szemmel
Hátrafelé az én letörött fülemmel.
(Mindig sajnálom kidobni a törött fülű bögréket, majd jó lesz virágnak, dísznek, apró cseprő dolgok tárolására. Épp ma is eltörtem egyet. Egy kedvenc formájút. Újabb társ a sorban. )
2014. január 3., péntek
Sikeres évkezdés
Mint közalkalmazott, 2014. január 1-től át lettem sorolva C fokozatról D fokozatra, és minimálbérről minimálbérre.
Ez már valami! :-DDD
2014. január 1., szerda
Az én hősöm
Vannak dolgok, amiket le szeretnék írni, de valamiért elmaradnak. Vagy mire haza érek, már túl fáradt vagyok, esetleg épp nincs kedvem blogolni, vagy mittudomén.
Ez a bejegyzés is régóta készülődik az agyamban, de valahogy mindig tolódott a megvalósítás. Azt viszont semmiképp nem akartam, hogy benn maradjon, ahogy Katici mondaná. Egyrészt a történet főszereplője előtt akarok vele tisztelegni, másrészt Zsolt előtt, s már csak azért is fontosnak tartom a leírását, hogy Laci bának ajánlhassam.
Mindig a nénijeimet emlegetem, pedig van egy "bácsim" is ám.
Hú, ha most látná, hogy lebácsiztam, hisz alig idősebb néhány évvel nálam, lenne kapsz. :-)
Z-hoz jó egy éve, tán novemberben kezdtem járni. Akkor három éve halt meg az anyukája, akivel együtt élt, ő maga pedig a ház felújítása közepette belelépett egy rozsdás szögbe, aminek-cukorbeteg lévén-az lett a következménye, hogy a jobb lábát térd alatt amputálni kellett. Ráadásul vannak neki egyéb betegségei, plusz a nyakát is "megvasalták" már régebben.
Eleitől csodáltam Z-t. Egy percre nem láttam elkeseredettnek, már a kórházban is bohóckodott a szobatársával, akinek a másik lábát kellett levágni, hogy majd együtt mennek cipőt venni, elég lesz úgyis egy pár.
Hála Istennek otthon sem maradt magára, jó barátok és jó szomszédok támogatták, aztán én is beléptem a képbe, hogy segítsek kicsit a háztartásban.
Eleinte sokat feküdt, az első ideiglenes művégtag sokszor kidörzsölte a csonkot, fájt neki, de nagyon igyekezett minden zokszó nélkül kitartani. Egyenlőre leginkább a járókeretet használta, azzal ugrándozott a lakásban.
A szomszédjában egy szintén Z nevű emberkének van a nyaralója, aki jó barátja volt Erőss Zsoltnak, és hozott is Zsolttól egy példányt a könyvéből külön Z-nak dedikálva.
Z akkor azt mondta: Ha ez az ember meg tudott tanulni fél lábbal hegyet mászni, én csak meg tudok tanulni simán az utcán járni.
Mikor később Erőss Zsolt meghalt, nekem rögtön ez jutott eszembe.
Sokan formáltak akkor véleményt, sokan felelőtlennek, önzőnek tartva Zsoltot, de én csak arra tudtam gondolni, ha ebben a kis faluban van egy ember, akinek Zsolt példája erőt adott, még hány lehet az országban, netán a világon?!
Z nem egy túlságosan érzelemkimutatós ember, de ahogy teltek a hetek elég jól összeszoktunk. Én sepertem, felmostam, fürdőt sikáltam, ő leginkább nézte a tv-t az ágyon fekve és közben azért beszélgettünk is, meg nevetgéltünk. Valahogy nekem azt adta a sors, hogy könnyen kapcsolatot tudok teremteni bárkivel, hamar elfogadnak az emberek.
Aztán eljött a nap, mikor beléptem, ő a konyhában állt a mankójával és csillogó szemekkel újságolta:
-Körbejártam az asztalt!!!!
Én a nyakába ugrottam, megöleltük egymást, nagyon örültünk.
A vicceivel amúgyis mindig felvidított: - Megjöttél? Na akkor nem lábatlankodok itt, takaríts nyugodtan.
A havas tél miatt azért kicsit aggódtam, mindig a lelkére kötöttem, hogy ne menjen ki a teraszra vagy a lépcsőre ha csúszik. Persze igaziból nagyon nem kellett ráparancsoljak, mert Z komoly, megbízható ember. A munkáját is nagyon szerette, azt csak sejtem, milyen törés lehetett, hogy nem végezheti tovább. Nekem mindenem a vas!-szokta mondani, én meg sose tudtam kihagyni ilyenkor a poénkodást, ha pl. épp valami műanyag volt a kezében. Vasembernek neveztem el, meg mester úrnak. :-)
Egyik nap azzal fogadott:
-Na megyek futóműcserére.
Mikor haza jött a végleges lábbal, azzal már jobban ment minden, kényelmesebb is volt, bár még kellett rajta igazítani.
Emlékszem a napra, mikor délben beállítottam nagy vehemensen az ebéddel- sietünk olyankor, mert sokfelé hordjuk-, ő ott állt farmerban, pólóban egyik szék mellett, s a nagy szaladásomban úgy kellett rám szóljon: Észre sem veszed, hogy csak úgy bot nélkül állok?
Akkor meredtem rá jobban. De olyannyira természetesen álldigált ott a farmerjában, hogy tényleg fel sem tűnt. Csak tátottam a szám, és nem győztem örülni és faluszerte ódákat zengeni róla, hogy milyen ügyes, milyen kitartó, hogy egy percre sem hagyja el magát.
S mivel Z nem az az ember, aki csak úgy üldögél naphosszat, hanem nagyon szeret dolgozni, immár elkezdte a terveit szőni. Még ott a másik szoba és az előszoba amit fel kell újítani. Pénz meg ugye nem nagyon van, mert azt még leírni is szégyellem, hogy mennyi juttatást állapítottak meg neki, s arra is mennyit kellett várnia. Tehát maradt a magad uram, ha szolgád nincs.
Kicsit ijedeztem, mikor előszedte a létrát meg a szerszámokat, de mivel egyre ügyesebben közlekedett, s kocsiját is átalakíttatta, majd beszerzett egy olyan háromkerekű kis motorkát amivel az idősebbek szoktak furikázni, láttam, hogy ennek az embernek semmi nem lehetetlen.
Mire eljött a fűnyírószezon már így találtam az udvaron:
(A képet nagy titokban csináltam,el ne áruljatok, nem szereti a nyilvánosságot)
A nyári hőségben a rövidnadrágot sem szégyellte, simán járkált vele a faluban. Persze mindkét lábára felhúzta a zoknit, kérdeztem is őt: Mi van, nem izzad a lábad?
És igen, felügyeskedte magát a létrára, de nem csak hogy felügyeskedte, de megtanult járni vele, mint a szobafestők. Ehhez egy csalafinta kis polcocskát talált ki a műláb felőli oldalra.
Csak ámultam-bámultam, nem győztem őt dicsérni. Igaz, nagyon nem igényelte a dicséretet, neki elég volt, ha egyszer elmondtam, milyen nagyszerű ember.
Megmutogatta a festékeket, véleményt cseréltünk, és igen, egyik nap ott volt a kifestett szoba!! Olyan pirosasféle árnyalat, még máig nem tudom hogy hívják ezt a színt. Se nem piros, se nem téglaszín.
-Igaz, ebbe a szobába úgyis csak te fogsz járni, ha majd készen lesz teljesen- mondta, mikor megszemléltem a kész művet.
-Tyűha! Tényleg?? Akkor ez az én szobám?
-Hát bebútorozhatsz, ha fizeted a lakbért, persze plusz a takarítás.
Így szoktunk mi nagy komolyan évődni egymással. :-)
Azért azt számon tartotta, észreveszem-e ha valami új dolog történt.
Az előszoba kifestésénél úgy szólt rám, mikor magamtól nem nyilatkoztam. Pedig rögtön észrevettem, és tök jó lett, olyan színeket választott, mintha egy finom franciakrémesbe lépnél be. Csak valahogy elfeledtem rögtön mondani neki, mert ebédhordás volt, és ugye akkor a rohanás.
Egyik nyári nap egy hatalmas fazekat találtam a konyhában.
-Mi van lekvárt főztél?-röhögtem.
De mikor azt felelte, hogy igen, hát hirtelen köpni-nyelni nem tudtam. Kapott pár kg barackot ajándékba, körbejárta a szomszéd háziasszonyokat, kifaggatta őket, és nekiállt.
-Olyan drága a diabetikus lekvár-mondta.
Tulajdonképp tudná ő már a takarítást is csinálni, mert ilyen csuda ez a Z., de remélem nem fognak tőle elirányítani. Szinte nekem felüdülés, ha hozzá mehetek.
Minden tiszteletem, nagyrabecsülésem, csodálatom az övé! Igen, az ilyen emberekre mondják, hogy a jég hátán is megélnének.
Nagyon büszke vagyok rá! Nagyon nagyon! No nem mintha bármi részem lenne abban amit elért, inkább csak úgy vagyok büszke, mint az ember a gyerekére, a testvérére, a barátjára.
Hajrá, csak így tovább vasember!!!
2013. december 31., kedd
El kellett
csennem ezt Lacibaráttól, mert annyira megtetszett:
Ölelésben gazdag új évet kívánok mindenkinek!
Két ember között egy átlagos ölelés hossza 3 másodperc, de kutatók valami érdekeset fedeztek fel: ha az ölelés 20 másodpercig, vagy tovább tart, ennek mély terápiás hatása van a testre és a lélekre egyaránt. A jelenség oka, hogy a jó ölelés egy oxytocin nevű hormont termel. Ennek az anyagnak számos előnye van a fizikai és mentális egészségünkre nézve. Az oxytocin többek között segít ellazulni, biztonságban érezni magunkat, valamint félelmeinket és szorongásainkat csillapítani. Ezt a nyugtató, természetes anyagot ingyen adjuk mikor valaki a karjaink között van, gyereket babusgatunk, kutyát vagy macskát kényeztetünk, a partnerünkkel táncolunk, vagy egyszerűen csak barátunkat karoljuk át. Adjuk és kapjuk !
ui.
Jelenleg épp nem Tepertőbe, hanem Bödön cicába nyomom az oxytocint, aki baromi elégedetten itt terpeszkedik az ölemben. :-)
Szóval szép új esztendőt mindenkinek sok öleléssel!
2013. december 29., vasárnap
Mahitól
SZABÓ T. ANNA:
ÉRTSD MEG
Értsd meg magad, mint libegő, sosem-álló mozgását a fa,
tumultuózus felhőit az ég az őszi szélben,
képlékeny hullámzását a tenger,
fénymozaikját a lüktető,
mindig változó metropolisz.
Értsd meg a hajad minden szálát, a bőröd pórusait, a
szemed rebegését álmodban, az izmok
egymásra hangolt mozgását, a sejtek
önjáró dallamát, az idegekbe nyilalló
vágyat, sejtelmet, gerincizzító
gyönyört, azt, ahogyan egy vagy
a levegővel, s kiröppensz magadból
minden légzéskor. Érintsd meg a földet,
szorítsd a vizet a markodba, érezd
benne a dobogásod. Magadban halott vagy,
érezd a halottakat magadban, a lángot,
értsd meg magadat, értsd meg, légy egész.
Érezd magad, ahogy a tenger érzi,
értsd meg magad, ahogy az ember érti,
hogy érthető legyen az érinthetetlen.
És végre élsz.
( "Sok mindent ki lehet olvasni a sorokból. És te meg is teszed, de legfőképpen érezni lehet ezeknek a soroknak a nagyszerűségét.
B. is eszembe jut róla. De leginkább mégis Te.
Remélem, olyan örömöt okoz neked majd olvasása, mint nekem az, hogy rátaláltam." )
2013. december 22., vasárnap
2013. december 21., szombat
Mellek, combok, sonkák
Rezső, a sarki hentes naphosszat
mellek, combok, sonkák között
turkál vaskos virsliujjaival.
Közben álmodik.
Az eseménytelen napok sodrába
szent áhítattal érkezik el a kedd és péntek.
Ilyenkor délelőtt tíz és tizenegy óra között
belép a boltba Monika, s megáll a levegő.
Lassú, kecses lépteivel megközelíti a pultot,
ibolyaszemeit felemelve kiejti a bűvös szavakat:
-Tizenöt deka csirkemájat kérek!
Rezső különös gonddal válogatja ki a legszebbeket,
majd óvatosan átnyújtja a kis csomagot.
-Még valamit parancsol kisasszony?-
kérdezi reménykedve, s arról ábrándozik,
hogy bárdjával gyönyörű, csontos karajt
szeletelhet a lánynak centiméter pontossággal,
vagy kihúzhat a pult alól valami különleges árut
csak Neki.
-Köszönöm nem!
Míg Monika lassú, kecses léptekkel
halad a kassza felé, Rezső félig nyitott szájjal,
kocsonyásan remegő szemeivel bámulja
farhátát.
2013. december 19., csütörtök
Kaffka Margit - Kertben
Valamiért ez a sok rózsa
Úgy összeborzong, megremeg.
Könnyelmű, tarka violák is
Egymásnak csendet intenek.
Csitul a szellő, - lábhegyen csak
Kímélve, búsan közeleg, -
A legyintését féltve, óva,
Zajtalanul összefogózva,
Fogják fel néma levelek,
- Megilletődött őrszemek, -
Mik szegett fővel, sorra állnak
Ablakánál a kerti háznak...
Ott benn, - elgyötrött némaságnak
Kél hosszú, panaszos jaja,
Halkan, kisértőn, - mintha távol
Árnyak völgyéből hallszana,
Majd vergődő sikolyra válik,
Mint a lélekharang szava - - -
Ott benn, - virágos kerti házban
Rettentő, fagyos elmúlás van,
Az élet oda van, - oda.
A virágoknak asszonya,
Küzködve most haldoklik épen
Egy férfi szivében.
2013. december 14., szombat
2013. december 5., csütörtök
Doktor úr-száj
Hatalmas, degeszre tömött szatyorral vágódtam be az orvosiba.
Húúú, nincs senki a váróban, hurrá, rögtön a doktor úr elé járulhattam. Ő szokás szerin hellyel kínált, miközben leraktam a batyut.
-Kinek vásárolt? -kérdezte kedvesen.
- Ó.-i tanárninek-válaszoltam, miközben lehuppantam a vele szemben lévő székre és elégedetten szusszantam egyet.
Aztán némi idő után megszólalt:
-De mit szeretene?
No akkor elkezdtem hahótázni. Ja, ja persze, az egy dolog, hogy kényelmesen elhelyezkedtem, de tulajdonképp dolgomat végezni jöttem. Néha annyifele van a fejem, hogy hirtelen azt se tudom hol és miért is vagyok ott.
-N. néni receptjeit szeretném felíratni.
Szerencsére volt egy jó paksaméta, addig legalább pihengethettem.
Mikor végre mindet kinyomtatta és kezembe adta, bátorkodtam megkérdezni, hogy vajon nekem nem tudna-e felírni valamiféle szárnyakat, hogy gyorsabban eljussak egyik helyről a másikra.
-Nem kell felírni-válaszolta mosolyogva-, vannak szárny nélküli angyalok is.
2013. december 2., hétfő
....az út végén.....
Ez a gyönyörű látvány fogadott, mikor délután kiléptem Gizi néni kapuján és elindultam Maris néni felé.
Nagyon szeretném, ha majd az igazi út végén is hasonló várna.
Mégis-mégis általában félek a haláltól. Nem is a haláltól magától, hisz az csak egy pillanat míg átlépünk a másik világba. Inkább az előtte lévő dolgoktól. Szenvedéstől, nyomorúságtól, betegségtől, fájdalomtól, kiszolgáltatottságtól, magánytól.
Persze ha az ég kegyes, lehet gyors vagy észrevétlen az átmenetel, de általában nem ez a jellemző. Néhányaknak megadatik.
Az elmúlt két és fél év alatt elég sokat tapasztaltam e téren, sokkal többet, mint az addigi egész életemben.
Most pedig csupán egy hónap alatt annyi tragédia történt itt a faluban, hogy még aki amúgy nem szokott, most tán az is elgondolkodott élet-halál kérdésén.
Egy 32 éves nő felakasztotta magát, s már nem épp friss állapotban találtak rá, egy 22 éves fiút reggel az anyukája már nem tudott felébreszteni, egy 47 éves férfi a motorján ülve kapott infarktust és a betonsáncba zuhant, egy 50 éves férfi autóval hatalmas sebességgel egy fának rohant, úgy vágták ki a kocsiból. Hogy ezek után egy idősebb ember rákban, hosszú szenvedés után ment el, az már egészen hétköznapi eset, bár sejtésem szerint mégiscsak neki volt a legszörnyűbb halála.
Melyikünkre mi vár? Te vagy én mikor kerülünk sorra? És miért, hogy van aki nem fél a haláltól? Nekem még a szülés előtt is halálfélelmem volt. Egyszer csak úgy bátortalanul rákérdeztem anyura, s ő is erről számolt be. No ez nyugtatott meg valamelyest, hogy nem csak velem esik meg ilyen csúfság, hogy halálfélelmem van terhesen.
És tessék! Ilyen nyámnyila, pókháló-idegzet mellé olyan munkát kaptam, ahol nap mint nap a halál völgyében járok, szembesülök az emberi nyomorúsággal, az öregedés minden fájdalmával, lelki és testi kínjával, az egyedülléttel, a rászorultsággal, s azzal, hogy sokszor úgy várnak rám mint a Messiásra, holott ki vagyok én??? Egy ugyanolyan kiszolgáltatott, ilyen-olyan kínokkal megáldott, haláltól remegő, a nap végére teljesen kiürült, kopott zománcú rossz fazék.
Közben életre vágynék, melegségre, felszabadult kacagásra, fényre.
Fényre! Minden rettegés és félelem nélkül.
Itt és most, és az út végén is.
2013. november 30., szombat
Jónás Tamás: Nem szeretem a lányokat
Nem szeretem a lányokat
Ha szépek, szentek, csendesek
Mert szép és rossz és nagy dumás
kéne legyek - de nem leszek
Nekik az utca kirakat
A férfi ráérős vevő
Mindenre kaphatók ha van
Legyőzni őket túlerő
Nem szeretem a lányokat
Ha cserfesek, ha kis rimák
Bár értem én: kevés a méh
S a nagy mezőn sok a virág
A színes száj, a szem ragyog
Villan a comb, a tanga vág
Még kérned sem kell, megkapod
S ha megkaptad, mennél tovább
De szeretem a lányokat
Kiket szédít a pillanat
Mert tudják pontosan mit ad
És mit vesz el ha elmarad
Kiknek titkuk van, s nem a test
Szomorúak és boldogok
Elõttem vetkőznek hiszen
Fák ők s én szelíd ősz vagyok
2013. november 24., vasárnap
2013. november 22., péntek
Lurkószáj
-Mami, tudtad, hogy van olyan szín, hogy pimp?
-Pimp? Az milyen?
-Hát olyan lilás. Olyan autójuk van a striciknek.
-A striciknek? Ki mondta?
-Márk.
-Miért, hogy néznek ki a stricik?
-Hát sétapálcájuk van és szőrmebundát hordanak.
Buda Ferenc : Szürkeszemű
Szürkeszemű szelíd este
ereszkedik a szívemre.
Szürkeszemű szelíd éjjel
elmegyek nincsen-reménnyel.
Elmegyek, hisz úgysem bánod,
úgysem voltam, csak barátod.
S egyszer úgyis el kell menni.
Szerettelek és szeretlek.
Akarom, hát elfeledlek.
Elfeledlek, de megtartalak
régi szépnek, drága dalnak.
Ami jó volt, nagyon jó volt;
de szíveden fehér hó volt.
Fehér hóba beleestem,
nem tudtam, hogy feneketlen.
Nem tudtam, hogy ilyen forró
a fehér hó, a fehér hó.
2013. november 20., szerda
2013. november 18., hétfő
Ajánló
Filmek, amiket mostanában vagy nem egészen mostanában láttam, és tetszettek:
A Magdolna nővérek
Khadak
Egy apáca szerelme
Gilbert Grape
A szerető
A kismadár
Apró örömök
Kinn szemerkélős, pocsék idő-olyan, mint mikor a kenyeres ember pofozkodni akart értünk.
Brrrrr... kinek van kedve ilyenkor a bicajon vándorolni házról házra, boltba, patikába szaladni, fát behordani, gereblyézni, diót törni a hideg teraszon meg a többi, meg a többi.
Egyedül az ajtón virítanak még a falevél rózsáim, különben barátságtalan már minden a kertben.
És akkor sóhajtok egy nagyot, elvigyorodom, megfőzöm a tejeskávém, bevágok hozzá két vajasmézes pirítóst.
Kicsit hideg van benn is, így kivonulok fáért, gyújtóst csinálok (ne próbálkozzatok gyertyánból, de nekem más nincs), aztán tüzet rakok.
Hhhhhhhh....mmmmmm.......szabadnapos vagyok.
Marina Cvetajeva: Ha nézek...
Ha nézek a szárnyra kelő levelekre,
hogy szállnak alá, lepik utca kövét,
s hogy törli le őket a piktor ecsetje –
így véglegesülhet a vásznon a kép –,
azt gondolom (ó, soha senki se vágyik
ölelni, simítani már fejemet),
lombcsúcson, ahol csak a rozsda virágzik,
levél vagyok én is – a fán feledett.
2013. november 15., péntek
Ajtmatov kapcsán Cvetajeva
Sikerült megszereznem a Rukkolán egy rég áhított Ajtmatov könyvet, s kicsit szóba elegyedtem a küldőjével, aki az ELTE-re jár, s szintén kedveli az orosz irodalmat. Ő mutatta ezt a gyönyörű verset, amibe rögtön beleszerettem. Ezúton is köszönöm neki!
2013. november 13., szerda
A lovag
-Mi újság szivem?-kérdezte a kenyeres ember, miután kinyitotta a furgon hátulját, hogy válogathassak a polcokról.
-Pocsék idő van -válaszoltam lebiggyedt szájjal a szemerkélő esőben bicajomra támaszkodva.
-Azt is fel kéne pofozni, aki kiküldött titeket ilyen időben.
-Ha-ha-ha!-kacagtam el magam - Akkor a kistérséghez menj pofozkodni szívem, mondd, hogy ezt E-ért és Sz-ért kapják.
No ilyen lovag sem volt még, aki így kiálljon értem. :-)
2013. november 12., kedd
Hányféle?
'Egy betegem egyszer azt mondta, kétféle orvos van: egyiket a Kovács néni mája érdekli, a másikat a Kovács néni. "
(Dr. Szabó Eszter)
Nagyokat bólogatva, még emigyen bővíteném az okos megállapítást:
Háromféle orvos van: egyiket a Kovács néni mája érdekli, a másikat a Kovács néni pénze, a harmadikat a Kovács néni.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
